Zápor
Fodros felhő fent az égen
esőcseppet dajkál szépen.
Sokan vannak, millióan
negyven meg száz trillióan.
Tán ettől is többen bizony,
megszámolni dehogy fogom!
Minek is azt, úgyis mindegy,
valahányan Földre jönnek.
Ha itt az idő útra kelnek,
felhőcskének búcsút intnek.
Csipp és Csepp is így tett minap,
fényes gyöngyként elindultak.
Föld sóhajtott: - Végre, végre!
Hálásan pislogott az égre.
- Úgy szomjazom, kérgem sajog,
azt hittem tán meg is halok.
Fű kiégett, virág száradt, sárga a rét,
nem pompázhat ezer színű csillogása,
odalett a ragyogása.
Most már jó lesz, bizony mondom,
soha többet nem szomjazom!
Csipp és Csepp a Földdel örül,
jókedvük szerte-szét röpül.
Inni adnak kertnek, rétnek,
szorgalmuk bíz sokat érhet!
Megpihennek még egy cseppet,
aztán ismét útra kelnek.
Napsugárba kapaszkodnak
ég tükrébe hazajutnak.
Látjuk azért még majd őket
mikor újra Földre jönnek.
|
|