Cím: Csak egy történet
Szerző: anyatka - Soós Andrea
(10-15-2013 @ 01:20 pm)
:
- Van egy történetem - nézett rám, kezével intett, üljek mellé.
Nem akartam észrevenni. Inkább elmostam az ebédről ott maradt tányérját és a kis fazekát, amiben a levest főzte.
Nem terveztem, hogy felmegyek hozzá, csak azért ugrottam be hazafelé menet, mert a piacon ott mosolygott rám pirosan, zamatosan több kiló őszibarack. Vettem belőle hazára, s, mert tudom, hogy ő is szereti, vittem neki. Nem akartam időzni nála. Fáradt voltam, elviselhetetlenül fáradt.
Úgy éreztem, hogy a hátam kettészakad, mintha valami kővel megpakolt zsákot cipelnék magammal. Tudtam, hogy a napnak még nincs vége. Vacsorát kell főznöm, valószínűleg a mosogatótálca sem üres, a reggel kimosott ruhákat is össze kell szedni, a vasalni való egyre csak gyűlik. Ráadásul ott az egyetlen kicsi fiam, akitől ki kell kérdeznem a leckét. Pedig nincs kedvem semmihez.
Végül csak rá néztem, és nem tudtam azt mondani, hogy sietek. Engedelmesen húztam közelebb a kis sámedlit a hatalmas fotel mellé, fejemet a karfára hajtottam, lábaimat magam alá húztam, már éreztem is a drága kezet, ahogy a hajamba túrt, s lassan simogatni kezdett.
Aztán csendben belefogott a történetbe. Hallottam már. Mind hallottam, szinte szóról-szóra el tudnám mondani valamennyit, mégis olyan jó volt újra hallani. Behunytam a szemem.
Ismerős kicsi faluban találtam magam, búcsú volt épp. Világoskék ruhám felett, fehér kötényem, két barna fonott copfomat pöttyös masni díszítette. A mézeskalácsos előtt álldogáltam, és megbabonázva figyeltem egy tükrös bábot. Tudtam, hogy nincs sok pénzünk, mert édesapámnak eltört a lába, és ezért tavasszal nem tudott dolgozni, csak annyi van, mit édesanyám a napszámban kapott, aztán mind a négy gyereknek nem jut abból búcsúfia. Pedig én nem vágytam semmire se jobban, mint arra a gyönyörű mézes bábra.
- Na, gyere már! Úgy állsz ott, mint a cövek. Itt van ni, ez a krumplicukor, osztozkodjatok rajta - szólt édesapám.
- Nekem nem kell.
- Hát akkor mi kell neked?
- Az a bábu. Ott, az a tükrös.
- No! Kevesebbel nem éred be?
- Nekem más nem kell.
Többet nem szóltam. Nagy nehezen elráncigált édesanyám a mézes elől, haza mentünk ebédelni. Nem volt nagy étvágyam, pedig a gyöngyöző húsleves mindig is a kedvencem volt, de alig pár kanálnyi csúszott le a torkomon. Nem különben a sült kacsából, ami igazán ünnepi ételnek számított. Még a finom lekváros piskótát, - pedig ez a csemege csak nagy ünnep alkalmából, mint a húsvét, vagy a karácsony került az asztalunkra - sem kóstoltam meg. Ebéd után segítettem édesanyámnak elmosogatni, törülgetni, aztán kiültem a gangra Cirmi cicát simogatni. Nem tudom mennyi idő telt el,azt sem vettem észre, hogy édesapám kiment a kapun, csak arra lettem figyelmes, hogy mellém bicegett, és az ölembe csúsztatta a tükrös mézes bábot.
- Na, de jó viselkedjél ám!
Ekkora öröm nem mindennap jutott nekem! Majd fellöktem édesapámat, mikor a nyakába csimpaszkodtam, hogy megköszönjem az ajándékot. Csillogó szemmel, fülig érő szájjal perdültem táncra, és boldogan futottam megmutatni testvéreimnek a kincsemet. Két bátyámat nemigen zavarta az én játékom, de húgom, Marika, vágyakozva nézett rá.
- De jó neked!
- Bizony! Látod milyen szép? Nézd csak, ott vagy a tükörben.
- Játszhatok vele egy kicsit?
- Majd később. Csak most kaptam.
Marika arca bánatos lett, ahogy ránéztem éreztem, hogy elpirulok. Gyorsan beszaladtam a szobába, és eldugtam a bábot, be a sezlony alá. Aztán visszamentem Marikához, fogócskázni hívtam.
Gyorsan eltelt a délután, édesapám hívott minket. Ahogy befelé mentünk, hát mit láttam ott a gangon?
Mirci épp az én búcsúfiámat falatozta! Hát ez meg hogy lehet? Nem is tudtam hirtelen, hogy mit csináljak. Kergetni kezdtem a macskát, máskor kedves pajtásomat, legszívesebben a világból is kikergettem volna! Úgy bőgtem, mint akit felpofoztak, majd eladtam a házat! Marika jött oda hozzám:
- Nézd csak Bözsi! Itt a tükör, azt nem ette meg. Majd játszunk ezzel.
Átölelt és két nagy puszit nyomott maszatos arcomra.
Mirci macska csak másnap került elő. Akkor már nem haragudtam rá, hiszen ha inkább Marikának adtam volna a bábot, hogy játszhasson vele, nem történik meg ez az egész.
- Bizony, az a tükör még most is megvan. Marika nénéddel a múltkor is elővettük - hallottam egyszer csak nagymamám hangját.
- Azt hiszem szundítottam egyet - néztem fel álmosan, s zökkentem vissza a valóságba.
- Ne bánd! Jól tetted - mondta ő szelíden.
- Most már tényleg mennem kell - nyújtóztam egy nagyot.
Ő is felpattant a fotelból és egy piros lábast tett elém a hűtőszekrényből.
- Húsos káposzta. Kicsit, sokat főztem. Vidd el, tudom, hogy szeretitek!
Hazafelé menet könnyűnek éreztem a lépteimet, s csodálkozva vettem észre, hogy a hátam sem fáj már, pedig a teli lábas mellett még egy tepsire való almás pitét is cipeltem. Nagyim kicsivel többet sütött, mint amennyit meg tudott volna enni.
(743 szó a szövegben) (451 olvasás) 
|
