:
Melankolikus
sorozatbabák pecséttel
karjukon,
csak unottan ásítoznak.
Már
megint egy újabb "jó nap"...
Elvert
gyerek kisírt könyörgéssel
rám
mutat: "Ez a lánybaba beszédes.
Szeméből
látom, megleszünk egymással."
Engem
válassz, csendes vagyok.
Nem sírok,
igényeim sincsenek.
Ken és
Barbie? Szép társaság!
Elfuserált
seggfejek...
Csak
ülök naphosszat ahová teszel.
Ha
lehet, arccal fordíts a nap felé.
Szeretném
látni a kék eget,
mielőtt
még a fiók mélyére küldenél,
vagy
a "játékos zsákba"...sérült lelkű-testű
babák
közé végleg megalázva.
Bennem ragyogjon
tovább a Nap,
melegítem majd
lelkük. Szemem kékjéből
átadom nekik az eget,
hogy
lássanak ők is eleget.
Kopott
emlékeikben őrizzék meg tovább
a
hideg estékre eltéve, amikor már,
csak gondolhatnak selymes hajra, festékre
Nyílt-pipacs
arcra, csordult vérszínű ajkakra,
könnyű
szellő ruhákra, cipőkre...
E szomorú
és valós korban a boldog édes időkre...
(203 szó a szövegben) (396 olvasás)