Lapul az árnyék simulva parthoz,

nesztelen jár, mint aki bajt hoz.

Estébe tévedt fénye a Napnak

bontva meg ágyát, hol tüzet raknak...

Méz-meleg fénnyel lobban a rőzse,

szenvedélyt forral est-pihenőre.

Boldog aranyban éhesen kékre,

zöld forgatagban festi egészre...

Barna nyugalmat, bíborral hálát,

hosszú hallgatást, barátnak áldást,

megfáradt testnek fehérben szállást,

csendet jó borral, pohárnak párát.

Mély némaságot hű temetőknek,

nyitott szíveket az érkezőknek.

Kéményre fészket, bő gyermek áldást,

asszonynak férjet, legénynek mátkát...

Özvegynek bókot, éledő reményt

szépséges, hosszú, szerelmes regényt.

Írjon az Isten minden szegénynek,

tartalma legyen minden levélnek...

Nap, ha lenyugszik, így legyen vége.

Könnyű álmot küldjön az éj, szemére...