Ó, te sovány Hold! Fösvény fényed vakságba rekeszt,

ha komor felhők füstként lepik el szemed

És ma oly szűkre mért a zord idő hossza!

Zátonyra fut a képzelet, mely a lelket ostorozza...

Szólít egy hang; ne félj, remélj! Mit ér a a fény , a pompa

hisz az élet oly rövid, mint hitvány gatya korca...

S a Hit, ha ölel-átfon, mint erős szíj,

mindig védelmez, megóv, akár a Bastille...

Falai közt oltalmad megtalálod,

s nem rabként éled életed, könnyű lesz halálod...