Teremtetted meg a földet, jóra szépségre,
emberáldozattal, születéssel bajjal.
Bőséget adsz, termékenységet Nőnek-földnek.
Ostorozni lelket gondolatot, vallani ellent gonosznak.
A Kertből kiebrudaltál, ellöktél,mondtad;
Szenvedj, küzdj, halj meg, és fájjon mind ez...
Miért öltem testvért, mert neked áldozott?
Elfordítottad fejed. A pásztor, a földműves,
benned vakon tett hitet. Hazudj Káin!
Nem te vagy, ki bűnös, vér a vérrel istenedre száll?
Sziszegni a kígyót miért hagytad nyelvet öltve,
ha a balgaság mily büszke, és nemes, jó erény?
Mert szabad a lélek, nincs már helyhez kötve;
lázadozik, álmából, ha fölkel
gondolattal bír minden új remény...

Őskáinok nemzedéke, hol a bűnbánat,
az alázat? Mivé lett az Áldozati bárány?
Eretnekké tett sok század, megaláztak,
véred csordult, ellened lett a kor gyermeke.
Sompolyogva szelídít a korcs fajzat,
fűt-fát ígérget...élni kényszerít a sors,
beteljesedik a végzet.
"Isten báránya! Te elveszed a világ bűneit!"
És hű leszel már halálodig? Ne hidd!