Engem most szeressetek!
Ne majd könnyes szemekkel,
s reszkető kezekkel
írjatok fejfámra cifra elégiákat,
egymástól ellopott, olcsó sírverseket,
mert az arrajáró legfeljebb jót röhög
a stílustalan, műkönnyes fűzfaverseken...

Engem most szeressetek!
Nem érdekel a síron túli lét
tömjénfüsttel ködösített,
lelkiszegényeknek fenntartott világa,
ezt legfeljebb vasárnap fontolom,
ha reggeli után békésen hallgatom
mint dorgál s menydörög 
a zsíros húsleves csábos illatától
megvadúlt szelíd papom,
ki ebédre korgó gyomra szavából
merít rémítő intelmeket... 

Engem akkor is szeressetek,
ha gorombán kelt fel a hajnal,
ha nyűgösen zötyköl a busz,
vagy a járdaszegély,
ha túl lapos vagyok,
vagy lelkileg sekély,
mert én szeretlek benneteket!
csak még nincs elég szavam,
hogy ezt mindennap újra,
újra meg újra, világra kiáltsam.