Minden évben megállunk egy percre Hamis álmok kergetése közben, Fekete virágok nyitnak kaput nekünk, Miközben szemünkbe emlék könnycsepp szökken.
Két megkezdett mondat után Szorosabbra zárul torkunkon egy kéz, Megszakadt mozdulat - sztroboszkóp villanás, Megpihent ős képe ránk most visszanéz.
Lefelé görbülő szájjal teszünk-veszünk, A feledés gyomját tépkedve a siron, Magunkat siratjuk. Fekete virágok Valaki kijön majd, hogy értünk is sirjon?
