Hogy egyszer
hogy egyszer hazataláljak,
ahhoz szemedben kell keresnem menedéket,
s retinára csukott nyugalmat egyaránt,
fáklyák lobbanását csillagokba véssed,
ezekkel mutassák lelkem új otthonát,
Valahonnan leszakadtak a szavak,
Tompa csattanással csapódtak a fölbe,
Mögöttük szájzárat imitál a ravasz,
Mellbimbó magasra ugrik a hét törpe.
Valami zenészből szakadtak ki álmok,
Véres sörétekkel szitázik a reggel,
Az eltalált szavak rángásává válok,
Tömegsírba dűlök egy üres üveggel,
Csak egy ölelésre tapadok a mához,
Mint a zománc égek egy lüktető sebbe,
Valami vad lidérc tüzet gyújt és átkoz,
Vörös vérsejtekbe épülök zörögve,
Csak a kísértések szűk utcáit jártam,
Penésszel leheltek évszázados falak,
Elmentek melettem egy szó nélkül százan,
Mégsem csattant porra a felhúzott kakas,
A csendek, azok jók,mert belülről jönnek,
Bíbor serleg szélén terülnek a mára,
Amíg hozzád értem darabokra törtem,
Mint a nitrogénbe dobott vörös rózsa szára.
Ahogy hozzád bújtam elcsitult bennem a világ,
nagy kövek lebegtek,levetted vállamról a terhet,
már nem is lihegtek nyomomban a kutyák,
s magukba fordultak a mogorva vermek.
2011 07 14
|
|