A föld, talán a föld forog ma másképp,
a fények annyi színben záporoznak,
a szél zörög, belülre szürke láz tép,
üvöltenek az éjre kárhozottak,

húsomba mar, akár a sav, a képlet
elolthatatlanul parázsló üszke,
a vágyak édes mámorából lép lett,
fogoly a régi bódulatra büszke,

a láncaim csak egy nevet dalolnak
sötét erőknek űzve azt, ki vette,
nincs több időm, elátkozott a holnap,
s nem tudhatom, a lelkem elveszett-e...

Súlyos bilincsem tört szívembe vásik;
miért nem én, mondd el, miért a másik.