Szél-jegyzet
Ma messze mész, a mindenen túl,
és persze feldúl, hogy itt állsz útra készen,
túl rajtam, túl a józan észen,
és én csak nézem magamban füstölögve;
elmégy, úgy érzem, mindörökre.
Csacsogsz, zavart szemembe nézel,
s én puszta kézzel, dühömbe fagyva állom
ahogy újra kihűl egy álom,
s te elmégy, csinos, piros kabátba’ vagy már,
tartanálak, te nem maradnál,
ezernyi ok, tudom, miértek,
mindent megértek, mégis feszülve lázad
bennem a félsz; kihűl a házad,
s addig ki tudja, merre jársz, mi visz, mi hajt,
s hogy megtalálsz-e átölelni majd.
|
|