Augusztus volt, asszonyosan
telt illatokba bújt a nyár,
nehéz párájú távolokban
megült, és tudtuk, menne már,
a felhők domború hasának
feszült a jóllakott vasárnap,
és árnyékod úgy törte át
a fény, akár a körtefát
a kert alatt, a szomszéd telken,
ölelni kellett volna ott
múltat, jelent és holnapot,
de csak magamban énekeltem
- mintha örökké várna itt -
csöndem eltitkolt álmait.
