ha megérkezem
sír majd cipőm kopogása
a régi kulcs
nem harap már a zárba
és hiába áll minden bútor
ugyanott mint nemrég
fogasra dobott kabátom
tudja hogy csak vendég
mert padlóra ejtett
kristályváza lett az életem
és a vérző talpú fakír is
magam vagyok
legyezem
az együtt készített
ebédek illatát
az egymásnak feszülő testek
verejték szagát
remegő orrlyukakkal
ugrásra készen
nyelem a jussom
indulhatok
