Szuszumák Andro
elszaladt világgá,
mert nem tette meg
a nép őt királlyá.

Bosszút esküdött
minden fia ellen:
szerelmeikből
tűnjön el a kellem!

Meg is csúfultak
mind az ifjú hölgyek,
szemük sem szelíd,
játszik inkább zöldet.

El is bujdostak
a fiúk, hát messze,
ki egy kunyhóba,
ki meg fel a hegyre.

Csak a legkisebb
járta a világot,
hogy az apjával
egyeztessen átkot:

nem baj, ha csúfok
azok a leányok,
de szelíd lelkük
ne fújjon több lángot!

Ha a nők eztán
mindig kormot hánynak,
s közelgő felé
dobnak vasvillákat,

ki fog majd szülni
szeretetre éhes
sok aprónépet,
s mitől lesz majd fényes

újra a család
híres patinája,
hisz gondolja meg:
nem lesz unokája!

Magába szállt hát
az öreg Szuszumák:
kell-e még neki
a fránya királyság?

Vagy adja önként
hatalmát a népnek,
s fiainak is,
mit oly nagyon kérnek;

s megpihenhetne
ringva hintaszéken,
öreg élete
gyönyörűségével.