Kanál Kálmán nekiindult
feleséget keresni,
de első körben nem sikerült
Villa Vilmát meglelni!
Találkozott faluszélen,
bősz, Koronás Kornéllal,
ki a lányát ígérte vón’,
kovártélyos fortéllyal.
Ámde Kálmán elmenekült,
fejelágya már benőve,
nem kíváncsi szíve tája
egy hencegő hercegnőre.
Kijutott már a faluból,
lába alatt nőtt az út,
találkozott Malaccal,
ki az üveghegyen túlon túrt.
Védelmet kért szegény sertés,
mert üldözte gaz gazdája,
kurta farkát főzte volna,
a húsvéti kocsonyába.
Köpenyébe elrejtette,
s vonultak így kettesben,
hálából a kurtafarkú
járt vele már lány-lesben.
Ballagtak hát, erdőn, hegyen,
völgyön át a határig,
hol egy bamba banditának
magyaráztak sokáig:
lányt keresnek – magáncélra,
s nem váltságdíjért  rabolnak,
s nem lopják el, bár volna rá mód
kusza kincsét a papoknak.
A lármára felbukkant a vezér is,
ki morcos volt, s roppantul izmos,
aztán pattogva elmondta nevét,
hisz így hívták: Villámló Vilmos.
Vándorokként vendégelték
a két megfáradt barátot,
késő éjig beszélgettek,
míg ki nem hunyt a zsarátnok.
Fiatal lány sürgött-forgott
körülöttük – hiába,
banditák borát búfelejtőnek
itta Kálmán, s barátja.
Másnap reggel, tiszta fejjel
rácsodált a ringó, lenge leányra,
majd hebegő hévvel kérdezte nevét:
- s lám, rátalált Villa Vilmára.