Valamire gondoltál,
míg e pár sort írtad,
Magaddal a harcot,
látom már megvívtad!

A talpnyalás nem kenyerem,
de kalapomat megemelem,
(ami nincs), ha néha kincs
hull elém, akár néhány szóban,
s bár nehéz megtalálni,
tengernyi motyóban,
hidd el: ezüst is rejlik
szürke kövek között,
mint álruhás király,
ki bohócnak öltözött.

Lám, rég’ nem írtam én sem,
de valami megmoccant,
mikor soraidtól
fogam összekoccant.
Látod? Hiányzik írásod,
hogy gondolat eszméljen,
s bágyadt képzeletem
új álmot idézzen!