A temetőt ma is a hideg futja át,
sírodra terül a mécsláng bánata,
s míg mormolok egy alig hallható imát,
úgy fájsz, mint a tovatűnt nyaraink illata.

Ma, a világ szíve sok emléktől nehéz,
és mindegyik felett sűrű pára száll
némán tűröm én is, hogy minden ködbe vész
s hogy lábaimnál folyik össze élet és halál.