Megérintelek, finom ívek árnyán,
térdeidre csúszik puha sóhajom,
nesztelen ring, észrevétlen, árván
mikor fejem langy-öledbe hajtom.

Lomhán tovaszédül kecses hajlatodba,
melynek illatától vadként megremeg,
s már ízekre szedne, apró darabokra,
mint sziklákat zúznak a vad tengerek.

Lesiklik rólunk a tér és az idő,
a nyers-élű percek rommá omlanak,
szívünk alján kigyúlt tűzünk egyre nő,
ajkad-szított lángjai odavonzanak

véremmé iszom zsibbadt csókod ízét,
részeg táncba kezdünk összefonódva,
s mint duzzadó gát a hömpölygő vízét,
magamba fogadlak örömtől zokogva.