http://www.youtube.com/watch?v=hddW202DK6E&feature=player_embedded&noredirect=1

Ma újabb redőt hasít arcomon a kín,
míg szörnyű csönd ül a temető felett
árvaságom kék-ölű éles hullámain
ringatják gyászukat a pisla mécsesek.

Lelkem lent pihen, föld alatt bezárva,
akár komódomban a fájó, ócska kelmék,
s ki olykor erre téved, a híg őszi sárba,
a rőt avarral együtt azt tapossa szét.

Mit bánom én? Legyint lemondóan
a bennem zúgó vér millió ere,
hisz görnyesztő gondom itt ül állandóan
veszni ítéltetett e sírkő-sűrűjébe.

Itt, ahol Te vagy, a temető szívébe,
hol hiányod hever még temetetlenül
Édes Istenem, már ötödik éve
bolyongok árván, ölelésed nélkül.

Felettem nem száll soha esti béke,
minden ízemben méla bánat vacog
újabb hosszú év suhan a semmiségbe,
és én mindegyikbe szörnyen belehalok.