Ma újra idehúzott a tépett hangú hit
félve remegtető sejtés-ködök közé,
ahol a sors dühe nem tép, nem pusztít,
s hol levehetem végre a kín szúrós övét.

Itt olvad össze a közel és a távol,
sírodnál egyesül a kezdet és a vég.
Míg kortyolgatok az emlékek borából,
rostjaimban érzem lelked melegét.

Ma minden oly más. Szeretetben úszik
minden, eddig sorsvesszőzte szív.
A régi fájdalom könnytelen búcsúzik,
míg a téli szél könnyed táncra hív.

Szép a világ, Apu. Ma nem sújt a tudat,
hogy az elmúlás fodrozta meg rögöd.
Ma csak azt látom, hogy mutatod az utat,
Téged lássalak minden dics mögött.

Téged látlak. Létben, lángban, árnyban,
a vadmirtuszok száraz szemfedelében.
Olyan szép a világ e ringó félhomályban,
hisz Te születtél benne. Ma épp hatvan éve.