Sosem láthatod őt, mert megcsal két szemed,
gyakran beszél hozzád, de süket rá füled,
naponta szembe jön, talán a főnököd,
vagy egyszerű csöves, és durván fellököd.

Lehet a gyermeked, mégis örök talány,
reményt nem vet beléd, övé a rút magány.
Élete zárt világ neked, ki múltban élsz,
fölénye háborít, mert nincsen semmi félsz

benne, pedig a sors nem kiszámítható,
mitől tudhatja ő, melyik út lesz a jó?!
Nem is hinnéd, miről úgy gondolod, tiéd,
te bitorlod, nem ő! És nem érted, miért?!