Dúl a nyár, s megannyi tört aranyra már
az őszbe csordogál, hiszen forogna.
Még maradni kéne itt. Egy zsolozsma
úgy sorolja végzetem, miként az ár…

és titok leszek, akár a csillagok,
s a vérbe varrom el áldott álmaid,
tudom, az élet úgy felel, hogy hasít,
de vágy vajúdik, ezért ma itt vagyok;

a csönd csak andalít, vakon követlek,
és elér a félsz, a vér valómba hull;
imám csak az, hogy maradhassak Benned,

hogy halld az énekem, hogy dalom rabul
csak úgy ejtsen, amint  a szél a tengert;
s a könnyed érezd szavamra, szótlanul.