Már megint az ősz kesereg,
kertem alján utat tör.
Álmot ront, e hős szerepet
rám írta, és elgyötör.
Míg nedűjét issza a föld,
a lelkem reszket belül,
virágok halnak, s fáj a csönd,
illat-avarba merül,
és esőmbe sír ez a csönd
könnyzáporral és egyre fönn,
pedig belőle nyílok.
Az ősz csak ócska billog.
