Cím: Vakvilág
Szerző: Kankalin - Horák Andrea Kankalin
(12-30-2017 @ 11:49 pm)
:
Csak ülök…
Lábam lógázom az ágyútorony mellett, mohón ölel a nagykabát. Tűnődök, hogy mi vár majd Odaát…
(Ej, ez a december feladja a leckét, pedig nemrég még a nyár karolt, hát arra gondolok,
ami melengetett és megfogott. Nem karcos jégcsapok azok.)
Illatozik-e tearózsa ott lágy sárgáját szemembe szűrve? Csodáját nem feledem,
de most „tél van és csend és hó és halál”.
Él-e szivárvány fönt is, ami hidat épít ég és föld közé?
Ér-e annyit, hogy mesémet reménnyel töltené,
és nem maradna semmi kétely, csak a biztos út? Még magába fűz a múlt.
Jól jönne egy lámpás, ami úgy világít, hogy nem érhet semmi bántás, s csak azt
mutatja meg, ami életet jelent.
Mi az élet? Személyre szabott darab, mi örökös színház marad.
Úgy görög belőlem minden szó, hogy megbújik köztük a való: egy sikátorba tévedt vakvilág.
Mi várhat Odaát?
Egy csiga hozzám képest gyors, hiszen amit adna a Sors, azt túl sokáig rágom, ezzel
elúszik az álom.
„De jó volna mindent, mindent elfeledni”, csak élni, élni, lenni, lenni…
…és egy lenti kis kocsmából palacsinta illata árad felém, ez visszaránt a tél múló üzenetén.
Megjegyzés: játék a "palacsinta, tearózsa, lámpás, sikátor, csiga, fűz, darab, ágyútorony,
szivárvány, görög"
szavak felhasználásával.
Az idézetek Vörösmarty Mihály Előszó, valamint Ady Endre Karácsony című verséből valók.
(189 szó a szövegben) (291 olvasás) 
|
