A BÖZSI 2007 09 15
Kedvenc feleségem, ha bántani akar, /ami ritkán fordul elő, maximum naponta kétszer és akkor még gyenge napja van/ azt mondja: hát igen titeket a cselcsi nevelt.
És igaza van, de milyen cselcsi: a BÖZSI.
Mivel drága Anyukám Apámmal együtt az üzletben dolgozott,
mert akkor még nem volt számítógép, és Anyu volt, aki mindent tudott, mindenre emlékezett, fejből tudta a több száz különböző alkatrész és anyag, pillanatnyi raktárkészletét.
Ő tudta ki mennyivel adósunk, kinek tartozunk mi, és mikor hova és miért kell levelet írni,
és mit kell mondani a könyvelőnek,
és mikor kell a segéd uraknak fizetésemelést adni,
vagy esetleg levonni a fizujukból,
mert megint ellopták tőlük a cég bringáját.

És bár raktárkönyv és számla és hitel könyvünk is volt,
Anyu ezeket gondolkodás nélkül felülbírálta
és mindig Neki volt igaza.

Tehát a családi háztartásnak szüksége volt egy mindenesre, magyarul háztartási alkalmazottra, még magyarabbul egy cselcsire.
Több sikertelen kísérlet után rátaláltak szüleim egy szlovák származású fiatal nőre, Mrva Erzsébetre.

Talán még húsz éves sem volt, nagydarab, legalább 80 kiló, magas, sötét barnahajú, kissé palócosan beszélő fiatal nő volt,
és akkor még nem tudtuk,
hogy egy új családtaggal növekedett Családunk.

A legrövidebb idő alatt átvette a háztartás irányítását
és minden gondot levett Anyám válláról.
Mindent tudott, úgy főzött majdnem, mint a Nagymami,
pedig ez minden idők legmagasabb mércéje,
a takarítást mondhatni danolva végezte,
és a mosás, vasalás, Részére szórakozásnak számított.

Lakásunk ragyogott, a szőnyegek virágzottak, az ablakok szinte sértődötten csillogtak, a kimondhatatlanul koszos Grassalkovich utcára.
Egyedül intézte a bevásárlást, akár a közeli Garay piacon,
vagy a környék kis fűszer üzleteiben,
és pénz nélkül is kiszolgálták, mert Ő volt az Almásy Bözsi
és mindenki ismerte és szerette.

Mikor hozzánk került Öcsikém Sanyika négy éves volt,
én fél kilenc és pillanatok alatt megszerettük,
de Ő is minket és szinte testvérünknek tekintettük.
Ha Sanyikának valami vélt sérelme volt Bözsihez menekült
és úgy ölelte át kapaszkodva Bözsi masszív combjait, mint nagyhajú Sámson az oszlopokat.
Bármilyen koszosan és megtépetten jöttem haza a ligeti focizás után Bözsi csak nevetett és leszedte rólam megviselt cuccaimat, fürdővizet csinált, és amíg mosakodtam, biztos készített valami váratlan kis finomságot, mondjuk egy vajas-lekváros kenyeret. 
Sanyikának felolvasta a Csavar Peti kalandjait, miközben két kezével Apám cipőit tisztította.
Nagy tisztelettel viselkedett szüleim iránt,
Apámat Sándor úrnak szólította,
Anyuka volt a nagyságos asszony.
Nekünk, gyerekeknek valóban második anyánk volt,
leste gondolatainkat és boldog volt, ha sikerült nekünk örömet szerezni.
Sanyi kistestvérem imádta és a legszebb élménye volt,
mikor a festés miatt összetolt bútorok mellett a földön aludtunk, és Sanyika 5 évesen a Bözsivel alhatott.
Elkísért minket a ligetbe, és amíg én a fáskörben a környék srácaival fociztam, Ő a közeli játszótéren hintáztatta öcsikémet, vagy a lábát tartotta a mászókán, hogy le ne potyogjon.

Ahogy nőttünk, Bözsi is lépést tartott velünk,
mert velünk bicajozott a városligeti kőrúton
és még focizott is velünk, 42-es lábaival
az 5 méter hosszú előszobában.
Nem egy alkalommal sikerült olyan gólt rúgnom,
hogy az ebédlő ajtó üvegablaka bánta,
de Bözsi pillanatok alatt szerzett egy üvegest,
és még szüleink hazaérkezése előtt
eltüntette bűncselekményünk nyomait.

Aranyos humora volt, hatalmasakat tudott nevetni
és a pimaszkodó pasikat pillanatok alatt helyre tette.

Egyik alkalommal mikor ismét a ligetben kerekeztünk,
egy magát szellemesnek vélő férfi odakiáltott Bözsinek, Kisasszony csöpög a benzin!!
Bözsi nem tétovázott,
Hát tarcsa alá a száját,
válaszolt az elképedt pasinak.

Mikor Öcsikém 7 évesen iskolába indult, minden reggel együtt mentünk, mert az Ő Aréna úti elemi iskolája, nekem útba esett a Szent Isván gimihez, ami az Ajtósi Dürer soron volt, a liget mellett.
Két főútvonalon kellett áthaladnunk
és mivel én már 11 éves voltam szüleim rám merték bízni kistestvéremet.
De Ő korábban végzett és ezért minden alkalommal a Bözsi várta a suli kapuja előtt.
Soha nem ment a kis krapekért üres kézzel,
mert vagy egy almát vagy 5 deka mazsolát
vagy talán egy játék golyót, de mindig vitt valamit,
amivel örömet szerezhetett.
De volt is nagy szerelem.
Minden Vasárnap elment a Domonkos templomba a hat órás misére, de ha a család kirándulni indult, akkor az öt órásra ment, hogy a készülődésben segíthessen.

jövőhéten folytatom