Száguldás.
2013-02-02
Szombat van.
Ez nekünk mindig piros betűs ünnep.
Mert meg szoktuk kapni az unokákat.
Tegnap itt volt fiam és elmondta,
hétvégén elmennek síelni az alacsony Tátrába Dorkával.
Ő a nagyobbik unokám.
A kicsi a mamájával itthon marad.
Tehát unoka nyema.
Reggel 7 óra. Kilesek az ablakon.
Éjjel esett, de most csak párás, száradó félben.
Akkor kimegyek kocsival Tahiba, megnézem kis nyaralónkat. Remélem nem ázott be.
Kilenckor indulok. Persze rögtön permetezni kezd az eső.
Igaza van, tiszta a kocsi és akkor kötelező neki,
hogy bekoszoljon.
Olyan igazi nyálkás úton gurulok óvatosan.
A téli gumi ezt nem szereti.
A megyeri híd felé megyek a sztrádán.
Itt 80 km. a megengedett sebesség.
Helyenként, például a hídon 100-al is mehetek a táblák szerint. Nagyon sokszor autóztam erre,
minden kanyart, emelkedőt, dimbet-dombot ismerek.
Azt is tudom, hogy a völgyek alján,
igen gyakran mérnek a zsernyákok.
Felfele bátran mehetsz gyorsan is, mert csak lefelé,
a lejtő végén vannak távcsöves rendőrök.
Két kilométerrel a híd előtt, az egyik lejtő végén a kanyarban,
az úttest mellett, állandóan van egy rendőrautó.
De ez kamú, üres, nincs benne rendőr, csak óvatosságra int.
A szélső sávban haladok, előttem a sor 90-es tempóval halad
és Dunakeszinél az egész csoport, szinte csapatként,
egységesen lefordul a sztrádáról.
Egyedül maradtam a dombtetőn.
Ránézek a km. órámra, azt mondja 80.
Nem gyorsítok, gurulok lefelé,
meglátom messziről a kamú rendőrautót.
Rendben gondolom, mindjárt itt a híd.
Közelebb érve a kocsihoz, mozgást látok,
persze rögtön lelassítok.
Egy sárga mellényes rendőrnő lép az úttestre és leállít.
Megállok. Ajtóm kinyitom, már itt is van, mosolyog.
Fiatal, talán 25, ápolt, csinos. Mini smink.
Köszönünk.
Gépjármű ellenőrzés, jogsi, forgalmi, személyi.
Sorban adogatom, átveszi,
és előre viszi a rendőrautóhoz, férfi kollegájához.
Mindegyiket közösen elolvassák, majd visszajön.
Tudja miért állítottam meg?
Igen. Azt mondta: gépjármű ellenőrzés.

De sajnos túllépte a megengedett 80 km.-es sebességet.
A műszer szerint 92 km.- rel közlekedett.
Ez csak szabálysértés, helyszíni birság 5000.ft.
Ha 96 km. lett volna, akkor bizony már 30.000 frt és eljárás.
Igen csak meglepődtem, mert csak üresen gurultam.
Persze a lejtő felgyorsított.
Mielőtt tiltakoztam volna, azt mondta:
Tessék velem jönni, megmutatom a műszert.
Megnéztem, sajnos 92, én is láttam.
A férfi rendőr is kedves volt és azt mondta társának.
Zsófi, szerintem még Anyukád sem élt,
mikor ennek az úrnak már jogosítványa volt.
Lehet, mondta Zsófi, anyukám 1959- es.
Hát bőven nyertem, mert az én jogsim 1946-os

Lajos, szóla Zsófi, mit tudunk csinálni?
Sajnos, most már semmit,
benne van a gépben a fotó és a rendszám is.

Még egy kicsit én vigasztaltam Őket,
hogy ezt a váratlan,
de nem életveszélyes érvágást túl fogom élni.

Kaptam egy csekket
és az államkasszát felturbózom ezzel az 5000. ft-tal.
Igazán szívélyesen elbúcsúztunk,
Zsófi még integetett is.

Hát így jártam a kamú rendőrautóval.

A rendőrség, mint egy jó horgász beetetett.
Én meg bekaptam a csalit.
Utóirat: Csak magamat hibáztathatom.
A két rendőr a munkáját végezte.
Hibátlanul és mondhatnám baráti közvetlenséggel.

Lehet, hogy most ismét kikapok,
mert pozitívan írtam rendőreinkről.