Helikopter másodszor. .
Ahogy mondani szokták, régi motoros vagyok.
Tavaly ősszel feltuningoltattam Simson motoromat 65 köbcentire.

Lényegesen gyorsabb és ügyesebb lett, egyre többet használtam és élveztem ügyességét.
Na de nem minden arany, ami fénylik és a kismotor is veszélyes jármű.
Mindenki féltett a motorozás veszélyeitől. De én nagyképű és magabiztos voltam.
Bíztam több tíz éves rutinomban.
Kora tavasztól kezdve csak motorral közlekedtem Tahiba is,
kis hétvégi társas nyaralónkhoz,
míg végül is bekövetkezett az ominózus Pünkösd előtti Szombat délután.
Délután 6 óra volt és én maximálisan beöltözve, kimondottan motoros ruhában,
ami eredetileg téli kiránduló ruha volt, motoros kesztyűvel,
arcom előtt plexivel védett bukósisakban, elindultam hazafelé.

Nagyon szép idő volt és örömmel gurultam, az elég forgalmas 11-es főúton Pest felé.
Talán 1 km-t haladtam, mikor útjavítás következett.
Az úttest fele, mintegy 10 cm-es mélységben ki volt vágva, hogy az ünnep után friss betonnal feltöltsék.
Kikerültem a 20 méteres kivágást, áttérve a baloldalra.
Láttam, hogy nem túl messze, szembe forgalom közeledik.
Vissza kellett térnem a jobb oldalra.
Lelassítottam és a kimélyített útról felugrattam a motort a jobb oldalra.
Kár volt lassítanom, mert ha tartom a kb. 40 km-es sebességet, simán veszi ezt az akadályt kerekem.
Lelassulva nem ugrott fel az útra, hanem oldalra fordult, nem gurultam tovább,
hanem oldalra csúszva eldőltem, és lerepültem a földön csúszó motorról.
Legalább 8 métert repültem, ennek felét az út felett.
Betont érve balkézzel értem földet, arcom és fejem védve a bukósisaktól, a betonon csúszva kikötöttem az útszéli fűben.

Már röptömben mérgelődtem, hogy milyen hülye vagyok.
Saját butaságom miatt, egy ilyen könnyen kikerülhető veszély helyzetet nem tudok megoldani.
Talán öt másodpercet feküdtem, majd felálltam.
Motoromat félre húztam az útról, visszaültem a fűbe.
Több kocsi és kerékpáros is megállt és kérdezték: mi van velem.

Csak a balkezem fájt, mert arra érkeztem, de különben, csak haragot éreztem magam iránt.
Valaki mobilon rendőrt hívott és perceken belül két rendőrautó is megérkezett.
Mivel nagyon sápadtnak találtak, még felállni sem engedtek, hanem hívták a mentőket
Az egyik feketeruhás rendőr, különböző kérdéseket tett fel, hogy ellenőrizze, nem történt e valami fejsérülésem.
Szerencsémre nem, mert mindenre értelmesen válaszoltam, hogy pl. hányadika és milyen nap van és vajh mit ebédeltem.
Hívásukra két mentőautó is jelentkezett, Visegrádról és Budakalászról,
de mindkettő útban volt egy többszemélyes sérüléses balesethez.

Közben azért szerencsemalacom nem hagyott magamra. Véletlenül arra jött kis autójával a szomszéd étterem tulajdonosnője Andika,
meglátta a kismotort, a két rendőrautót, és legvégül engem is a földön ülve.
Azonnal lehúzódott az útról és ijedten odaszaladt, engem megnézni.
Én úgy gondoltam, hogy majd, ha megjönnek a mentők, egy kis fagyasztóval megkezelik fájó balkezemet és hazamotorozok.

Felettünk elrepült egy mentő helikopter és leszólt a rendőröknek, hogy milyen sérülés van.
Azt válaszolták, hogy csak annyit tudnak egy motoros elesett, mentő egyelőre nem tud jönni.
A helikopter azonnal leszállt, kb. 300 méterre és két piros ruhás orvos futva közeledett.
Megvizsgáltak, vérnyomást, szívhangot és dagadni készült balkezem miatt, még felállni sem engedtek.
Közölték, hogy eltörött a csuklóm és szerintük műteni kell.
A fekete ruhás rendőr még a szondát is megfújatta velem.
Kár volt a drága szondáért, mert nem tudott elszíneződni.
Andika vendéglős nagyon kedves volt, mert elvállalta, hogy elhelyezi motoromat.
Majd ha mozgóképes leszek, Nála a vendéglő pincéjében átvehetem. /

Kis tanakodás után az orvos úgy döntött, nem várjuk meg a bizonytalan mentők érkezését,
hanem Ők, a repülőgéppel beszállítanak a Baleseti korházba.

Andika az én mobillomról értesítette feleségemet bravúros motorozásomról és intézkedett motorom elgurításáról
a közeli étterméhez.
Egy fiatal pincér érkezett és eltolta motoromat a vendéglőhöz.

Ekkor ráemeltek egy hordágyra és négyen megragadva, futva elvittek a Helikopterhez.
Megkérdeztem: miért kell futni ???
Nem kell, mondták, de megszokták, és már csak rutinból is futnak.
Betoltak a gépbe, az orvos bekötött az ép kezemre egy infúziót, és rám adott egy nyakkitámasztót.
Kértem, hogy engedjen felülni, hogy kiláthassak a gépből.
Végül is nem sokat utazok Helikopterrel, gyönyörű Budapestünk felett.
Nem engedte, mert elképzelhető, szerinte, hogy belső sérülésem is van.
Maradjak csak fekve, ez nem sétarepülés.
Persze, hogy felültem. Sikerült kikukucskálnom.
Mindent láthattam. Végig a Duna felett repültünk.
Egyszer már megírtam, hogy legszebb város Budapest.
Pedig eddig nem repültem felette ilyen alacsonyan.

A hidak, a budai várnegyed,a zöld kupolás Királyi vár,
 a Mátyás templom, a márványfehér Halász bástya,
a Parlament,
az autókkal telitett körutak, a színes sárga villamosok,
a kék buszok, a gyönyörű Bazilika, a Margit sziget, a Citadella,
a Duna parti toronyszállók feledhetetlen élményt nyújtottak.

Mivel reméltem talán megúszom műtét nélkül, azt gondoltam,
ezért a váratlan és csodálatos élményért,
még a kezemet is érdemes volt eltörnöm.

Nagyon gyorsan a Baleseti kórház tetejére repültünk.
A készenléti orvos csoport csalódva konstatálta, hogy nem egy életveszélyben lévő sérült érkezett,
hanem csak egy nekik „ nyamvadt „ kéztörés.
Bevittek az előkészítőbe és továbbra is infúziót kaptam és egy szeduxent is.
Feleségem is megérkezett és átvette mindenemet, mert teljesen levetkőztettek, műtétre készen.
Időközben nálam sokkal komolyabb sérültek érkeztek folyamatosan.
Engem félretettek, és éjjel féltizenkettőkor elhatározták,
hogy ma már nem kerülök a műtőbe.
Bevittek egy különleges szobába, többször megröntgeneztek, a testemet is.
Kezemet elérzéstelenítve, ketten is rajta dolgozva helyre tették.

Ezt az ellenségemnek sem kívánom. Majd begipszeltek.
Felvittek a hatodik emeletre, adtak egy altatót és állományba vettek.
Így kerültem a kórházba és ezután, az itt tartózkodásomat fogom megírni.