Gyula apó és a baleseti korház. Első rész.
2008-05-25.

A készenléti orvos csoport csalódva konstatálta, hogy nem egy életveszélyben lévő sérült érkezett,
hanem csak egy nekik „ nyamvadt „ kéztörés.
Bevittek az előkészítőbe és továbbra is infúziót kaptam és egy szeduxent is.
Feleségem is megérkezett és átvette mindenemet, mert teljesen levetkőztettek, műtétre készen.
Időközben nálam sokkal komolyabb sérültek érkeztek folyamatosan.
Engem félretettek, és éjjel féltizenkettőkor elhatározták, hogy ma már nem kerülök a műtőbe.
Bevittek egy különleges szobába, többször megröntgeneztek, a testemet is.
Kezemet elérzéstelenítve, ketten is rajta dolgozva helyre tették. Ezt az ellenségemnek sem kívánom.
Majd begipszeltek.
Felvittek a hatodik emeletre, adtak egy altatót és állományba vettek.
Így kerültem a kórházba és ezután, az itt tartózkodásomat fogom megírni.

Pünkösd Vasárnap még az altató hatása alatt megérkezett a Stáb.

Főorvossal az élén, plusz három sebész és két ápoló nővér. Megkérdezték, hogy vagyok és megígérték, hogy Szerdán vagy legkésőbb Csütörtökön megműtenek.
Addig ne izguljak, mert rögzített gipsz van a karomon és probléma egy szál sem.
Mindenesetre további infúziót, altatót és fájdalomcsillapítót írtak fel részemre.
Kora délelőtt bejött feleségem és pizsamát és mindenféle fontos dolgot hozott, mint fogkefe, iratok, kis telefon stb.
Eddig, műtétre előkészítve teljesen pucér voltam, habtestemet egy szál lepedőbe csavarva.
Átvettem a korházi felszerelést Nejemtől és rövid idő múlva Pünkösdi királyként Hétfő reggeléig aludtam.
Hétfőn ünnep lévén orvos sehol.
Csak a nővérkék foglalkoztak velünk törött betegekkel.
Levették rólam az infúziót.
Ezen az emeleten minden betegnek el volt törve valamelyik testrésze.
Úgy látszik az infúzió egyben vízhajtó is volt, mert bár nem ittam csak egy kis teát reggelire, de félóránként pisilnem kellett.

 Hárman voltunk kis szobánkban.
Egy harminc körüli építő munkás, aki egy emelet magasról leesett az épület állványról, mindkét lábát törte.
Ágyából mozdulni sem tudott.
A másik egy masszív ötvenes vagány, aki kocsmai verekedés eredményeként, bal láb úját és jobb öklét törte
és sántítva és ugrándozva tudott a fürdőszobába közlekedni.

Nekem minimális fájdalmam volt a rögzített gipsz alatt. Mozgékony voltam és bármit akartak, illetve kértek,
tudtam segíteni.
Szobánk a közös erkélyre nyílott, mivel ragyogóan szép idő volt, aki csak tehette ott tartózkodott.
Itt megismerkedhettem az egész emelettel és mivel segítőkész voltam, szinte segéd nővérként működtem.
Mindenkinek segíteni tudtam.

Kedden konferencia volt és a reggeli vizit Főorvosa csak rám legyintett, majd Csütörtökön megoperálják, mondta.
Már elment a hírem, hogy vendégmunkásként dolgozom.

Megbízásokat teljesítettem, lementem a földszinti büfébe vásárolni több lábsérült beteg részére,
újságokat hoztam és családi telefonokat intéztem, az összes férfi kórteremben barátokat szereztem.
A nővérekkel is összebarátkoztam és kedvencem a 110 kilós Magdi /néni/6 óra után
még a nővérszobába lévő TV-t is megengedte néznem,
mert Grand Slam tenisz torna volt és kikönyörögtem.
Délután megkeresett egy fiatal dagi, de nagyon kedves orvosnő.

 Szinte diadallal megmutatta a Röntgen felvételt a csuklómról.

Milyen sok és szép töréseim vannak és kimondottan élvezettel, ragyogó pofával kijelentette, hogy Ő fog operálni.
Megkérdeztem, hogy miért olyan feldobott sérüléseim láttán. Csillogó szemmel válaszolta,
hogy Részére ez érdekes és izgalmas feladat.
Köszönöm jól vagyok, és magamban egyáltalán nem lelkesedtem, hogy Juditkának ilyen érdekes feladatot szereztem.
Persze megkérdeztem, hogy mikor teniszezhetek legközelebb.

Mire nagyon jó barátok lettünk, mert ő is szokott játszani Édesapjával és kiderült, hogy a Papa is egy kézzel üti a fonákot.

Hát őszintén, nem örültem, hogy nő fog operálni.
De végül is a feleségemnek is fantasztikusan jó keze van és bíztam benne,
hogy Judit orvosnőnek is.
Szerdán ismét megnyugtattak, hogy Csütörtökön megkínoznak és éjfél után ne egyek, ne igyak.
Csütörtök reggel a Főorvos továbbra is éhezésre bíztatott.
Nagyon remélte, hogy beférek az aznapi programba,
Judit doktornő ebéd után feljött, mert a hatodikon” laktam” és további türelmet kért.
Este hatkor mögest felkeresett és mivel nyolc óráig műtenek remélte, hogy még talán sorra kerülök.
Mondhatom, nem örültem ennek a tologatásnak.
Olyan érzésem volt, hogy estére már minden orvosnak remegni fog a szike a kezében a fáradtságtól.
Szinte örültem, mikor a nővérke megjelent a külön vacsorával részemre, és közölte, hogy eltoltak Péntekre.
Mint később megtudtam, feleségem többször érdeklődött,
hogy mi történik velem, és este hétkor keményen kikérte magának,
hogy egy 82. évében lévő fiatal embert egész nap koplaltassanak.

 Egy szuszra megettem az ebédet és a vacsorát és az igazán nagyon aranyos nővérkék még finomságokat is hoztak.
Csokis joghurtot, banánt, és amit csak akartam volna, de csak éjfélig ehettem.
Persze nem ettem túl magam és készültem a holnapi nagyon valószínű műtétre.
Judit doktornő is fél kilenc körül megjelent és azt mondta: nem mer a szemembe nézni, de közben huncutul mosolygott.
Péntek.
Korán felkeltem, egy kézzel lezuhanyoztam.
Kíváncsian vártam a vizitet. Megjöttek.
Azt mondták, hogy ma nincs kegyelem. Akár az ügyeleten is, de megoperálnak.
11 órakor ágyammal együtt pucéran leszállítottak az alagsori műtőbe.
Az ágyamat tologató asszisztens csodálkozva nézte kórlapomat, hogy egy 81 évet is elmúlt pasas,
motoros balesetet szenvedett.      Innen folytatom.