Ahogy én láttam. Amerika 2/2.
1993 március. Péntek.

Gyönyörű idő, szikrázó napsütés.
Reggeli a körpultnál, majd Metróval a Down Than-ba.
Ez a Manhattan déli része.
Itt van a város önkormányzata a polgármesteri palota, tetején egy szárnyas arany angyal
Itt van Wall Street és a tőzsde. És bemehettünk a tőzsdére.
A ruhatárba le kellett adni a kabátot és sajna a videót is, így nem tudtam csak a fejemben megőrizni azt zsibongó hangulatot,
ami a tőzsdén volt.
Egy oldal páholyból figyelhettük a brókereket és izgalmasan érdekes volt. Időnként majdnem verekedtek.
Néhány sétáló utcán eljutottunk, talán New-York legszebb részére a Sea Portra.
Ez a régi kikötő. Régi hajók, nagy vitorlások bólintgatnak az öbölben,
a két gyönyörű híd, a Brooklyn és a Manhattan híd közelségében. Mögöttük különböző formájú, és színű tornyok emelkednek az ég felé,
leghátul a két csodálatos fehér ikertorony./ Ekkor még megvolt./

Külön mázlink, hogy ilyen szép és tiszta idő volt és remek rálátásunk volt erre a szép városrészre.
Most már másodszor sétáltunk a két csodálatos ikertoronyhoz. Szerettünk volna a kilátótetőre felmenni.
Ez nem sikerült, mert valami delegáció miatt nem engedtek feljutni.
Tulajdonképpen nem volt hiányérzetünk, mert láttuk a várost az Empire toronyból és a Helikopterből.
Kihasználva a szép időt, egy nagy sétát tettünk, végig a kínai negyeden,
majd az olasz negyeden is áthaladva eljutottunk a Sohoba és a Greenwich village-ba.
A nagyon hangulatos utcákon, a jó idő rengeteg alkalmi árust csábított a szabadba, és a földre kiterítve árulták portékáikat.

Buszra szálltunk és visszautaztunk északra, hotelünk közelébe.
A Park avenue-n sétálva találtunk egy indián üzletet, ahol különleges indián ékszereket lehetett vásárolni
és csak három ajtósorozat nyitásával, lehetett bejutni.
Belülről nyitották az ajtókat és többször is megnézték kik vagyunk, mielőtt beengedtek.
Olyan ékszerek voltak itt, amiket csak az indián filmeken láthattunk, és nem tudok más jelzőt mondani róluk,
csak annyit, hogy minden darab izgalmas volt.
Fiam talált egy női fülbevalót, amit szívesen megvettünk volna feleségemnek, de ketten két okos nem tudtuk,
hogy vajon feleségem füle, ki van e fúrva.
Végül lemondtunk a vételről, szerencsére.
Délután ismét nagy utat tettünk. Elgyalogoltunk a félsziget másik oldalára a Hudson folyópartra.
Ahol a Hadtörténeti Múzeum volt.
Egy hatalmas repülőgép hordozó anyahajó, repülőgépekkel,
egy felszínre hozott tengeralattjáró, és a hadihajók fedélzeti ágyúik voltak itt kiállítva.

Lassan sötétedni kezdett és igyekezni kellett, mert kilencre jön értünk a szállóba Marcell unokatestvérem,
kit most fogok életemben először látni.
Tíz perccel 9 előtt kiálltunk a hotel kapuba és lestük a Volvo érkezését.
Marcell elmondta a telefonban, hogy ilyen kocsival jön.
Nem vártunk hiába, a fekete Amerikásított Volvo turbó már lassan előbukkant a kétoldalt parkoló kocsik közül
és közvetlen előttünk megállt.
Egy ősz hajú elegáns úr ült a volán mögött és a félig lehúzott ablak mögül kiszólt nekünk,
tökéletes magyarsággal: Hay Almásy fiuk, beszállás.
Marcell talán 70 éves lehetett, masszív, de nem kövér, derűs arccal, de később megismerve kicsit pesszimista életfelfogással.

 Talán fél órát utaztunk Vele, mire Queen.-be érkeztünk, a lakóházához.
Önálló földszintes épület volt, kis kerttel a ház mögött.
Felesége fogadott, fekete hajú, mosolygós, kedves asszonyka. Középtermetű, kicsit gömbölyded, szép arcú
és velünk első pillanattól kezdve nagyon kedves és figyelmes.
A lakás berendezése hagyományos eleganciával, finom bútorok, szőnyegek, függönyök,
csak a konyha volt a jelenlegi modern technikával felszerelve.
Na és a TV, mert ilyet még csak prospektuson láttam,
a kép nem képernyőn jelent meg, hanem a három színágyú, egy négyzetméter nagyságú vászonra vetítette a képet.
Marcell mindent megmutatott, még a tartalék kocsiját is.
Egy közel tíz éves, citromsárga Chevrolet volt és a ház előtt állt.

Nagyon finom hideg vacsorát kaptunk és mindenféle innivalót, és a végén egy jégtortát.
Marcell hibátlanul beszélt magyarul, mert gyerekként szülei otthon csak magyarul beszéltek,
de spanyolul és angolul is perfekt volt.
Felesége spanyol anyanyelvű volt, de jól beszélt angolul.

Többször is három nyelven beszéltünk, mert a mi magyarunkat Marcell spanyolra fordította feleségének,
de Pola / eredetileg Paula/ angolul kérdezte fiamat.
Én meg csak égtem az egyetlen magyar nyelvtudásommal.
De nagyon kedvesek voltak velünk és csodálkoztak, hogy milyen vidámak és optimisták vagyunk.
Azt gondolták, hogy kelet Európában nehéz az élet és meglepte Őket a mi felszabadult életvidámságunk.
Elmondtuk, hogy mennyit utaztunk, nyáron a Balatonnál, vagy a Horváth tengerparton nyaraltunk
és majdnem minden télen egy hetet töltünk a magas Tátrában.

Fiam egyetemre jár, én önálló vagyok, és hárman dolgozunk üzletemben.
Marcell női konfekciót készített, tíz ázsiai alkalmazottja volt.
Ők a legolcsóbbak, de úgy érezte egyre nehezebb megrendeléseket kapni és bizonytalannak látta a jövőt.
Éjjel két óráig voltunk náluk.
Hazafelé menet Marcell elmondta, hogy nagyon jól érezte magát velünk.
Eddig soha nem volt még gondolatban sem szándéka Magyarországra utazni, de most, hogy minket megismert elhatározta,
hogy még az idén nyáron eljön Budapestre. / és valóban eljöttek, és nagyon élvezték Budapestet /
Holnap is velünk akart lenni.
Este értünk jönnek és elmegyünk egy Argentin étterembe.
7.nap Szombat.
Ezt írom legközelebb.