Almásy Béla Az Ausztrál nő.
2010-11-19

Egy nagy szerelem története.
Persze megint a kályhától tudok csak elindulni.
Nekem a kályha drága szüleim üzlete volt.

23 éves voltam,
kitanult /nagyon jó helyen/ rádióműszerész és üzletünkben javítottam a megkukult rádiókat.
Apámnak én voltam a „fia”.
Persze öcsikém volt a kedvenc, a négy évvel fiatalabb, dédelgetett Sanyika.
Apu vett nekem „a fiának” egy isteni oldalkocsis motort, egy 600 kcm.-es BMW-t.
Ilyen vagy hozzá hasonló csak nagyon kevés volt az országban.
Ha valahol leparkoltam, az irigykedő csodálkozók körbeállták.
A szervizben félévig a kiszálló műszerész mellett dolgoztam.
Megtanultam, hogy a legtöbb javítás a helyszínen is elvégezhető.

Mivel a motorom által mobil voltam, Apu sok helyszíni kiszállást vállalt.
A vevők lakásán igyekeztem a gépeket megjavítani.
Kaptam egy címet a Hungária krt. 105.
Egy Siemens csúcs szupert kellett megjavítanom.
Miközben a gépen dolgoztam megérkeztek az iskolából a család gyerekei, Juli 15 éves Évike 13.
Két nagyon szép kislány.
Juli már tökéletes kis nő volt, Évike még gyereknek látszott, kisfiús alakkal.
Miután befejeztem a gép javítását néhány percet még beszélgettek velem, a Mama és a két leányzó.
Majd elköszöntem, elmotoroztam, magamban azt gondolva, milyen szép Juli és hogy mindhárman nagyon kedvesek voltak velem.

1951.
Talán két évvel később a készülék skála mutatója elromlott és megint, ha krimit írnék, megjelentem a helyszínen.
Már a hatalmas gépet megjavítva, a dobozába kezdtem beszerelni, mikor Évike hazaérkezett.
Az eltelt két év alatt remek kis hölgy lett belőle.
Ahogy Vaszary Gábor irigyelt írótársam leírta a nőket,
elől két dudor, hátul két dudor, de mindegyik a legtökéletesebb helyen és a legjobb méretben.
Noch dazu arca is gyönyörű.

Leült mellém egy székre, két csillogó, érdeklődő szeme kíváncsian figyelte küzdelmemet,
hogy a nagy gépet a dobozába bevarázsoljam.
Persze nem némán, mert csicseregve kérdésekkel bombázott
és mindketten már akkor tudat alatt örültünk egymásnak.

Távozásomkor lejött velem a BMW-hez, és megbeszéltük, hogy este érte jövök és elviszem kicsit motorozni.
Már sötét este volt mikor Érte mentem.
Meleg nyár volt, egy szál ingben érkeztem, és Évi baba izgatottan várt, gondolom először ült motoron.
Néhány kört száguldottam Vele a félig sötét zuglói utcákon.
Először az oldalkocsiban, majd a hátsó ülésen ült.
Láthatóan nagyon élvezte, gyerekes boldogsággal nevetett és fickándozott,
Végül kitalálta, hogy Ő is vezetni akar.
Mivel semmi jónak nem vagyok elrontója, beleegyeztem.
Megmutattam a gáz, a kuplung és a sebváltó kezelését.
Az oldalkocsit rögzítő rudakra álltam, hogy kormány közelben legyek
és „Isten segíts” megpróbált elindulni.
Segítségemmel már harmadik alkalommal sikerült és sikítva,
az ülésről felemelkedve, talán 20 km.-es szédítő sebességgel száguldottunk a fél sötét utcákban.
Persze azért a kormányt és a gázadagolót én is fogtam.
Négyszer is megismételtük ezt a különleges futamot.

Évike átszellemült boldog pofival érkezett haza, fiatal életének egyik legizgalmasabb élményével.
Én 10 évvel idősebb voltam és Évike még középiskolás.
Néhány évig nem találkoztunk és semmit nem tudtam életéről.

 1951
Nekem életem legszomorúbb éve.
Drága Apám álmában agyvérzést kapott és alig múlt 50 éves meghalt.
Már csak egy üzletünk volt, a kis u.n. fióküzletet már előzőleg bezártuk.
Apám halálával a Thököly úti üzletünket is, a rendszer erőteljes szorítására fel kellett adnunk.
Felajánlottuk egy szövetkezetnek, melynek vezetője Apám legjobb barátja volt.
Átvették az üzletet az összes árukészlettel.
Kaptunk róla egy leltári papírt, de térítésként soha egy vasat sem.
Mai pénzben 5-6 millió forint.
Saját üzletünkben dolgoztam, mint rádióműszerész.
Szövetkezeti tagként. Jól kerestem. De nem jól éreztem magam.

Utáltam a primitív, buta, de talán ezért rosszindulatú és rám irigy vezetőséget.

1954 ben jött Nagy Imre miniszterelnök.
Általa megenyhült a rendszer és kiléptem a Szöviből.
Önálló kisiparos lettem.
A sokat kigúnyolt, de irigyelt „Maszek” magánszektor.
Egy leválasztott albérleti üzletlakásban dolgoztam.

1956. Forradalom.
Persze lakásunkat és albérleti üzlethelységemet szétlőtték.

1957.
A forradalom hatására sikerült a Thököly úton, a Keleti p.u. közelében, nagyon jó forgalmas helyen,
egy 30 négyzetméteres helységet kiutaltatnom.
Lakásunkat is felújították.

Az üzlet remek volt. Rengeteg munkám volt és jól kerestem

1958.
Üzletembe betoppan Évike Anyukája és boldog mosollyal közli, Éva leánya útban van hazafelé.
Ausztráliából jön és elvált férjétől. Én csak a számat tátottam.

Tíz éve nem láttam, semmit nem tudtam Róla
Évike 20 évesen férjhez ment.
Férje nem akárki, hanem egyik jeles kardvívónk.
Az 56 os Melbourne-i olimpián kiválóan szerepelt.
Az 56 os események miatt több sporttársával együtt nem jött haza.
Üzent Évának, hogy próbáljon utána jönni.
Sikerült, 2 évig együtt éltek.
Éva nagyon szép. Remek alakját a divatcégek felismerik és bemutató modellként dolgozik.
Utoljára Évát 15 éves korában láttam.
Egy kis beszámoló Róla.
Éva rajz zseni. Az érettségi után a Képzőművészeti egyetemre felvételezik
Több száz jelentkező közül, ahogy írni szoktam „dalolva” felveszik.
A forradalom miatt férje után menekül, de nem érzi jól magát Ausztráliában.
Férjéből is kiábrándulva több hetes hajóúttal hazajön.
Itt lép be életembe, s nem is akárhogyan.
Innen írom legközelebb.