Eszem-Iszom Dinom-Dánom. -

Felnőttként szeretek jókat enni, de nem tud izgalomba hozni a töltött káposzta, vagy a sertéscsülök Pékné módra,
Nekem igazi magyar gyomrom van, mert bár sok idegen ország étkeit megpróbáltam, csak a hazai koszt ízlik igazán.
Nem dicsekvésből mondom, de a hazai átlagnál többször jártam külföldön és összesen két olyan ételt ettem,
ami különlegesen ízlett és sajnos nem sikerült, ismét találkoznom „ velük”.

London MY FAIR negyedében, itt a legnagyobb a flanc,
angol vendéglátóim elvittek egy afrikai étterembe.
Egy kör alakú helység volt, kb. húsz méter átmérővel.
A falra festve körbe, egy pálmafákkal szegélyezett homokos tengerpart volt látható,
ahogy a déltengeri szigeteket elképzeljük.
Három, két méter hosszú Kajmán, vagy kisméretű Krokodil feküdt közvetlenül a fal mellett, egymástól néhány méterre.
Egy fél méter magas ritkalécű fakerítés választotta el a mozdulatlanul fekvő, de élő állatokat a vacsorázó vendégektől.
A falon a pálmafák mögött zöld növényzettel benőtt, váltakozó magasságú hegyek látszódtak.
A baloldali tájon a nap lebukni készült a hegyek mögé.
De hirtelen szél kerekedett, beborult az ég.
Az egész falon köröskörül elkezdett ömleni az eső, és még villámok is cikáztak.
Persze a hanghatás is tökéletes volt.
A szél süvített, a villám mennydörgött és a zuhogó eső csobogása is hallatszott.
A krokodilok vidáman áztak, mert a víz tényleg ömlött a falon,
de a vendégek szárazak maradtak.
Öt perc múlva elállt a zápor, lassan eloszlottak a felhők, kisütött a nap és a futó felhőkön szivárvány csillogott.
Ezután, a különleges mutatvány után, hozták a vacsorát.

Faedényben tálalták, apró kis csontok voltak.
Mindegyiken egy falatnyi kis hús, félbarna színben és puhára, talán főzve, vagy párolva,
vagy valami titokzatos módon elkészítve, de nagyon, nagyon finom volt.
Lehetett hozzá mindenfajta körítést enni, még banánt is,
de nem volt szükséges, mert egymagában is csodálatos volt.

Megkérdeztem, hogy mit ettünk?
Azt a választ kaptam, hogy ez az étterem specialitása, valamilyen madár a déltengeri szigetekről.
Mikor legközelebb újra Londonban voltam megpróbáltam az éttermet megkeresni, de már felszámolták.
Egy csillogó modern, részemre egyáltalán nem izgalmas, önkiszolgáló épült a helyére.
Hát igen, időközben tíz év telt el, és a Kapitalizmusban ez nagy idő.

A második, részemre felejthetetlen ételt, Brüll-ben ettem.
Brüll egy Német kisváros, melyben óriási Vidám Park épült, mely méltó mása a Párizsi új Disney.Land -nek .
Kétszer is voltam itt, de csak első alkalommal ebédeltem a Vidám Park kínai éttermében,
ahol ezt a nekem különlegesen finom valamit ettem.
Hasonló volt a londoni étteremben készült madár csontocskákhoz.

Barna hús falatkák voltak, és valami izgalmas, sűrű, nem édes, nem sós, szóval nem tudom, milyen lében úsztak,
de nagyon finom volt.
Persze nem írtam fel a német nevét, és legközelebbre, fogalmam sem volt, miként nevezik.
De nem is volt rá lehetőségem, mert pontosan úgy jártam, mint Londonban.
Második alkalommal már nem volt meg a kínai étterem.

Mivel mindig mondom, hogy én a szerencse fia vagyok, 1959-ben még Kínában is jártam.
Úgy indult a dolog, hogy a Budapesti Nemzetközi Vásáron, tehát a BNV.-én, kisorsoltak egyetlen utat Kínába.
Ezt a nyereményt egy vidéki bácsi nyerte, kinek legkisebb gondja volt Kínába utazni.
Kétszemélyes nyeremény volt 28.000 forint értékben.
A bácsi, keresett egy fizetőképes embert, ki véletlenül az én cukrász barátom volt.
Fél áron, azaz 14. ezer forintért eladta az utazási nyereményt.
Barátom a feleségével akart elutazni, de a hölgynek Kína talán, nem volt eléggé elegáns, és lemondott az útról.
Ekkor jöttem én a képbe, mert barátom felajánlotta részemre 7000. forintért a Kínai utat.
Akkortájt jól kerestem, üzletem volt a Thököly úton, közel a Keletihez és úgy éreztem ezt a lehetőséget, nem hagyhatom ki.
Tehát belevágtam, és 22 úti társammal elutaztam, a Szovjet Unión keresztül Kínába,
Mivel eme irományom az étkezésről szól, most csak ezzel kapcsolatban fogok beszámolni.
Talán majd írok egy kis utazási élménybeszámolót más alkalommal.
Kínában, több városban jártunk, az országon belül, busszal, hálókocsis vonattal
és a sárga folyón, hajóval utaztunk a városok között.
PEKING, HANG-CSU, VUHAN. NANKING, SANGHAI,
és még több kisebb település, amelyek nevére, most hirtelen nem emlékszem.
Igyekeztek európai ebédeket adni, de este mindig ünnepélyes kínai vacsora volt, legalább húsz fogással.

Ettem Pekingi kacsát, 100 napos tojást és banánt rántva.
A hajon, a sárga folyón, rostonsült folyami halat adtak, persze mézzel leöntötték,
mit nem győztem a halról levakarni.
Nankingban, egy tavon úszó, bambuszból épült szállodában laktunk, és különféle ételeket kaptunk,
melyek bambuszból készültek.
Ezek a dísz estebédek úgy történtek, hogy általában egy, vagy két hosszú asztalnál ültünk.
Mivel sorban hozták a fogásokat, az elől ülők, megkóstolván, az első falat után,
hangosan kiabáltak nekünk, akik hátrább ültünk.
Ez ehető, ebből ne egyél, vagy ez valóban finom.
A legfinomabb csemegéről, mint később kiderült, kacsa bele volt, bambusszal töltve.

Már csak kíváncsiságból is megkóstoltuk az utcai árusok friss, mert előttünk készítették, különféle rizs különlegességeit.
Ez puhára főzve és nem tudom mivel, többfajta módon ízesítve, összeragadva egy nagy gombócszerű valami volt.
A vevőnek egy kis szalvétára nyomva adtak a kezébe.
Igencsak forró volt, de gyorsan kell enni, mondták kínai barátaink, mert ha kihűl elveszti finom izét.
Sokféle üdítő italuk volt és bár legalább 30 fok meleg volt,
nem akartak az italokhoz jeget adni, mert akkor hamar meghalsz,
mondták mosolyogva.
Langyos teát kell inni, mert az, jobban hűsít.
Nagyon sok helyen kis és nagy városokban, majdnem minden utca- sarkon, a földön ülve és maguk előtt kiteregetve,
átlátszó zacskókban, sokszínű teafüveket árultak.
Mivel nagyon sok árus volt, nem tudom, hogyan tudtak ebből megélni.

Pekingi utolsó napunkon a magyar nők és persze a hozzáértő férfiak is közösen, meglepetésnek szánva,
a két nagyon aranyos kínai kísérőnknek, paprikás csirkét készítettek.
Ez nem kis feladat volt, mert olyan igazi jó pirospaprikát és tejfölt nem nagyon tudtak szerezni.
Bár a paprikás szaft kicsit sárgára sikerült, jó volt, és mi magyarok jóízűen megettük.
A két kínai barátunk nagyon udvariasan, de csak ide- oda tologatva, több mint a felét otthagyva, megköszönték.

Nemsokára folytatom Europával.                             2006 12.08.