Almásy Béla.

                                 Blog.

 
Ezt még a b13-as blogban írtam.
Férfiaknak, autósoknak való téma, de talán a hölgyeknek sem lesz túlságosan unalmas.

Irok, írogatok a blogba és majdnem mindig a múltról regélek. 
Beleolvasok a többiek blogjába, vannak ugyi pár ezren.
Napi vágyaikról, problémáikról, mesélnek.
Elmondják, mit szeretnek, főleg mit szeretnének.
Általában azt tapasztalom, hogy a hölgyek, akik írogatnak igencsak fiatalok 20 és 40 között.
Az idősebb női korosztály leginkább a művészetek iránt érdeklődik.
Képeket, festményeket gyűjtöget és verseket költenek hozzá kísérőként, meg kell mondanom nagyon jókat és szépeket.
A fiatal lányok, nekem egy 30 éves is nagyon fiatalka,
Ők egymásnak válaszolgatva írják szerelmi történeteiket, csalódásaikat, ebből van több és sikerélményüket,
ha netán bejön valami klassz pasi.
A férfiak, főleg a fiatalok, kicsit csalódás számomra,
mert igénytelenek, két dolog körül forog életük, a szex és az ital.
Eldicsekednek, hogy sikerült totál részegre leinni magukat,
vagy mikor, melyik csajt tudták mai szóval leírva, megdugni.
Ez a gyengébb csoport.
A második csoport, teljesen PC függő és legszívesebben még utazás közben, a villamoson is a monitort nézné.
Az okos telefonokkal, most már ez is lehetséges.
A 40 és 50 közötti korosztály, ez most mindkét nemre vonatkozik,
sajnos egyfolytában azon drukkol, hogy ki ne rúgják állásából.
Szerencsére nagyon sokan vannak, akikben rejtett tehetség van.
Ők verseket, kis szösszeneteket, és mindenféle élménybeszámolót írnak, akár egy rövid kirándulásról,
vagy egy külföldi útról, vagy nyaralásról.

Innentől elnézést a hölgyektől.

Nekem meg lemerült az akkumulátorom.
Reggel indulni akartam 6 éves Nissanommal és azt mondta, hogy nyek.
Tegnap még pöcre indult, ma meg csak nyek.
De én burzsuj vagyok.
Van egy kicsit használt motorcsónakom. Idestova 35 éves és, és van benne egy három éves akksi.
Oké, de Tahiban van. Ott fagyoskodik egy vékony fűtetlen garázsban.
Akku töltöm is van. Persze ez is Tahiban.
Már a múlt héten ki akartam érte menni, de ellezserkedtem.
Leider. Sorry.
Hát ugye ez 33 kilométer.
Kimehetek érte busszal, de hogy cipelem haza, mert ugyi legalább 15 kiló tömör gyönyör.
És legvalószínűbb, hogy a hideg miatt „Ő” is gyengélkedik.
Persze van a családban még két, három autó és más biztos kikunyerálná, hogy ugorjon ki velem Tahiba az akkuért,
de ez nem én vagyok.
Megpróbálom érthetően leírni, de néhány egyszerű szakkifejezés szükséges, ezért előre is bocsánatot kérek a hölgyektől.
Kis töprengés után beugrott mafla agyamba,
hogy,maradt még elektromos üzletemből egy nagy tápegység,
ez 24 Volt egyenfeszültséget ad.
Forrasztópákáink fűtésére használtuk.
Még a plusz, mínusz kimenet is meg van jelölve.
Kicsit sok ez a 24 Volt a 12 Voltos akkumnak.
De csak találok valami okos ellenállást kincseim között, hogy kisebb feszültségem legyen.
Kis kotorászás után találtam egy gyöngyös vasalóbetét szakadt felét.
Remek ez nekem van kitalálva.
Egyik végét rákötöttem a plusz kimenetre, a tápegységre.
Másik végét megtoldottam egy kábellel és az akku pluszra rögzítettem.
A mínuszt egy másik kábellel az autó fémrészéhez, egy csavar alá szorítottam.
A tápegység hálózati, tehát a 220 Voltos bemenetét, egy hosszabbító kábellel, egy aránylag közeli konnektorba dugtam.
És vártam a csodát.
A vasalóbetét melegedni kezdett, tehát áram már folyik,
kérdés, hogy tetszik e, az akkunak.
Belehallgattam az akkuba és hallom, hogy pezseg. Akkor töltődik.
10 percig hagytam pezsegni. Majd leakasztottam a töltőt és lesz, ami lesz, indítottam.
És mint a legvadabb nyárban úgy indult Nissanom.
Hát akkor közvetlen veszély nincs, ki tudok autózni Tahiba,
de benzint kell venni, és ha leállítom a motort a benzinkútnál, nem biztos, hogy elindul.
De bíztam benne, hogy útközben annyit töltődik, hogy újra induljon.
Persze a addigra. a motor is meleg lesz.
Ha mégsem akar, betoljuk, szerzek segítséget.
De rendes volt, nem hagyott cserben, egyből indult. Simán kiértem Tahiba.

A motorcsónak a rettentő szűk garázsban didergett.
Leszedtem a védő ponyvát és bemásztam, a „hajó” orrában rögzített akkuért.
Ahhoz hogy kiszereljem, extra tornabemutatót kellett végeznem, a harci hason kúszást és a hátra szaltóval összesített,
10 pont felett értékelhető akrobata mutatványt.
Piszok hideg volt, de kimelegedtem.
Szerencsémre a két kábel nem volt rákötve, csak a helyzetrögzítő szalagot kellett kibontanom.
Ez viszont a hidegtől dermedt és mozdíthatatlan.
Ilyen kitekert pózban, ahogy a hajópadlón senyvedtem, úgy tűnt erősebb nálam, pedig minden erőmmel próbáltam kilazítani.
Mikorra a derekam és a térdem lett dermedt és mozdíthatatlan, megkönyörült rajtam és lepattant, bele a pofámba,
mondhatni leütött, de mire a bíró 8-t számolt volna, magamhoz tértem.
Most már mozdítható volt az akku és az igen szűk helyről,
többszöri testhelyzet változtatásával sikerült,
sérv szakadás nélkül kiemelnem.
Betettem a kocsiba, hazahoztam. A töltőt is.
Rákapcsoltam és kis Amper számmal töltöttem, az akkuk ezt szeretik.
Másnap reggel kivittem a kocsihoz, lekötöttem az autó akkut.
Az egész éjjel töltött, Tahiból hazacipelt motorcsónak akkut,
két vastag huzallal bevezettem ideiglenesen, a kocsi akkumulátor helyett.
Vettem egy mély lélegzetet és indítottam.
Rendkívül könnyen indult és a kocsi műszer is telitettséget igazolt.
Gondoltam a neheze megvan, most már csak fel kell cserélnem a két akkut.
A kocsiban első látásra az akkumulátor jól látható. De hozzáférni lehetetlen.
Körülötte semmi szerelési lehetőség.
Olyan érzésem volt, hogy Nippon barátaim vettek egy akkut, és körbe rászerelték az egész autót.
A két kábel leszerelése sem volt gyerekjáték.
A mínusz az oké, egy hozzáférhető csavart kellett fellazítani és lejött.
A pozitív, egy piros műanyag deklivel volt védett, ezt sikerült 10 perc alatt lepattintanom.
Alatta két vastag kábel csatlakozott egy különleges érintkezőhöz három csavarral, de az anyacsavarok hozzáférhetetlenek voltak,
2 milliméter hézag volt körülöttük. Kis kínlódás után ide-oda mozgatással meglazult és lejött.
Most már csak az egész akkut kell kiemelni.
Ez lehetetlennek tűnt.
Egy anyacsavar rögzítette és hozzáféréséhez egy hosszú speciális csőkulcsra lenne szükség.
Gondolom, csak a Nissan szervizben van, és két oroszlán őrzi.
Találtam egy kicsit nagyobb méretű, de rövid csőkulcsot a bringa szerszámok között.
Méretre kalapáltam, amennyire hagyta magát.
Egy rudat belefaragtam és elértem vele az ominózus anyacsavarhoz.
Szerencsémre nem volt erősen meghúzva.
Elindult és többszöri kísérletezéssel kijött.
Kiemeltem az akkut. A csere akku méretre azonos volt, behelyeztem.
Visszavarázsoltam a csoda anyacsavart.
Ne tudd meg milyen nehezen.
Rászereltem a kábeleket az akku pólusokra és kész voltam.

Indítottam. Profi!
Ugye gyorsan leírtam, de a délelőtt ráment.
Remélem az „új” akku, még pár évet működni fog.

Blogot akartam írni, de velem mindig történik valami és azt kell leírnom.
A gondolataim és érzelmeim igencsak sűrűsödtek szerelés közben,
de úgy gondolom, hogy jobb, ha ezekről mélyen hallgatok.
Talán legközelebb.