Almásy Béla

                          VIZSGÁZNI TUDNI KELL.

Vízi jártassági vizsga

Már 44 éves voltam, mikor egy nagyon régi vágyam teljesült.
Motorcsónak tulajdonos lettem.
Először egy felpumpálható, gumiból készült kis csónakom volt, rajta egy Ruszki VHR kismotorral.
Vízi jártassági vizsgán kellett bizonyítanom, hogy ennek vezetésére alkalmas vagyok.
Jelentkeztem a csepeli vízi rendőrségen, ahol kaptam egy vizsga időpontot.
Igazolást kellett hoznom egy úszómestertől, miszerint kétszáz métert tudok úszni.
Talán, ha az életem függne tőle, bizonyára tudnék kétszáz métert úszni, de egy vacak vízi jártassági vizsga miatt,
nem akartam egy úszómester előtt blamálni magam.
A tenisz partnereim között volt egy sportorvos barátom, aki a tenisznél csak a nőket szerette jobban.
Ha véletlenül egy új hölgy jelent meg a teniszpályán, azonnal megváltozott a vérnyomása,
és bár eddig is kifogástalanul viselkedett, de a nőt meglátván gentleman lett.
Széket hozott, üdítőt kínált, napernyőt helyezett a hölgy fölé. Stb.
Elmondtam neki úszási problémámat és szótlanul, komoly pofával meghallgatott.
A legközelebbi alkalommal, egy hivatalos sportorvosi pecséttel ellátott díszes okmányt adott.
Miszerint a budapesti Sportorvosi testület igazolja magas szintű úszó tudományomat.
Nagyon megköszöntem és a legközelebbi játékunk alkalmával, úgy játszottam, hogy nyerhetett tőlem egy szettet.
Evvel nagy örömet okoztam, és az úszótudási oklevelet lekvitteltem.

Ezzel a hivatalos irománnyal megjelentem kis motorcsónakommal a csepeli kis Duna ág kikötőjében.
A vizsgáztató szerv egy dundi vidám rendőr volt.
Elolvasva csodálatos igazolásomat, megkért, hogy emlékbe eltehesse.
A vizsga úgy zajlott, hogy a motorcsónakkal a víz közepe felé kellett haladni,
visszafordulni és a famóló mellett ügyesen lavírozva, kikötni.
Ezt hibátlanul teljesítettem és megkaptam a bizonyítványt.
Hát vizsgázni, tudni kell.

És még ujabb vízes vizsgáim is következnek ezután.