Almásy Béla.
                           Újabb össze vissza

Ez is volt már, de azért olvasható.                            2012-03-08

Olvasgatok a blogon, teljesen ismeretlen fiatalok naplóját és remek dolgokat találok.
Eddig is tiszteltem a hölgyek humorát, de így beleolvasva válaszaikba, amit a társkeresőben írnak, csak irigykedni tudok.
Azt írja egyik pasi: Kimondottan szép felsőtesttel, társat keresek! Csajok reagálásai.
Ennek alsó teste nincs? Akkor használhatatlan.
De van, írja a másik hölgy, csak tolókocsis.
A másik ajánlkozó Rövid kapcsolatra társat keresek!
Válasz: Rendben drágám, akkor befejeztük. Ennél rövidebb nem is lehet.
Ezt már fiú írta, nekem tetszett.
A Zsiráf megkérdezi a Dinoszauruszt
Téged is bejelölt Noé a facebookon? Nem. miért?
Ja, ha nem, akkor semmi, semmi.
Elmondtam veterán teniszpartnereimnek, s nem értették.
Mondtam, elmaradt vén faszik vagytok.

Karácsonyra vettem kis menyemnek, aki két gyermekes anya, mondja gyakran, saját magáról elismerően,
szóval egy nagyon szép szobrocskát kb. 25 cm.
Egy szép anyuka kézen fogva vezet, egy talán 3 éves, szemmel láthatóan rakoncátlan, kisfiút.
Mikor a csomagból kibontotta, 6 éves lány unokám elpityeredett.
Ez Anya és öcsikém Nimi, de én hol vagyok?
Bizony kapásból kellett reagálnom és azt mondtam: Ne bőgj, most mennek érted az óvodába.
Most már keresnem kell egy hozzá illő kislány szobrocskát, hogy nyugi legyen, végül is igaza van.
Gyakran előfordult röpke életem folyamán, hogy gyorsan kellett reagálnom.
Teniszezni is azért szeretek, mert nem csak vissza kell ütni a labdát,
hanem lehetőleg a legkellemetlenebb helyre az ellenfél szempontjából.

Még a jövőt is látom. 1946.
Talán húsz éves lehettem és 15 éves korom óta tangóharmonikáztam.
Kisebb rendezvényeken is felléptem, kis sikerrel
Volt egy R 61–es BMW oldalkocsis motorom, drága Apám vette nekem.
Azt gondoltam, szeretnék még jobban harmonikázni és felkerestem a legjobb magyar harmonika művészt,
Tabányi Mihályt. Húsz éves voltam, Tabányi mester 25.
Meghallgatta játékomat, nem volt elbűvölve, de elvállalt.
Több tanuló órán gyakoroltam Nála, de olyan nehéz feladatokat adott, ami csak az Ő briliáns ujjainak voltak írva.
Hozzá képest az én ujjaim ólomból voltak.
Minden alkalommal, motorommal mentem lakására. Hangszeremet az oldalkocsiban vittem.
Ha jól emlékszem egy szép téren lakott a hetedik kerületben.
Egyik este épp megérkeztem és még a motoromon ültem, mikor művészkém begurult egy R51-es csoda BMW motorral.
Rögtön elájultunk egymás motorjától és legalább félórát beszélgettünk, persze csak motorjaink érdemeiről.

A harmonikatanulást feladtam, Tabányi tanár úr feladatai részemre túl nehéznek bizonyultak.
De közös motor imádatunk megmaradt.
Egy nyárral később Lukács Feri barátom nyitott autójával, Balatonlelle felé haladtunk.
Egy cukrászda kerthelyisége előtt megláttuk Tabányi művész urat.
Aki ellenirányban álló kocsijához sétált, beszállni készült.
Feri barátom jól ismerte Tabányit és megállt, hogy üdvözölje.
Négyen ültünk a kocsiban, s azt mondtam:
Fogadjunk 100 ft.-ba, Hogy, ha Tabányi engem meglát, első mondata az lesz: Mi van a BMW-vel?
Fogadtunk. Kiszálltunk a kocsiból. Feri kezet fogott Tabányival,
aki rám nézett és mosolyogva rákérdezett: Mi van a BMW-vel.

Nagy nevetés lett és és, Nyertem 300, frt-t.

Látom a jövőt 2.
1958.
Anyukám legkisebb húga Iboly/ka/, minden idők legaranyosabb és legnaivabb nagynéném,
mellékállásban a kérdezés és rácsodálkozás világbajnoka.
Talán már két éve Arankának udvaroltam, mikor berobbant életemben Éva, aki életem legszebb hölgye volt.
Akkor 22 évesen és most már 70 felett van és nekem ugyanolyan szép.
Persze több mint 40 évig nem találkoztunk, de ez egy másik történet.
Ebben a történetben 32 éves voltam és Éva minden nőismerősömet lesöpörte a pályáról/nem könnyen/
Nyári meleg Vasárnap volt és kitaláltam, hogy kiautózunk Ibolykához Szigetszentmiklósra.
Tudtam, hogy ott van élettársával, Kálmánnal.
Kálmán nagy horgász és csak ott lehetnek. A Duna parti vityillóban.
Azt is tudtam, hogy bár hívatlanul és váratlanul érkezünk, de nagyon fognak örülni.
Mikor megérkeztünk, megálltam az autóval a kapu előtt és azt mondtam Évának.
Ibolyka a legaranyosabb nagynéném, ne lepődj meg naivságán.

Téged meglátván azt fogja mondani: Jé, ez nem az Ari.
Éva rám mosolygott, Te mindig hülyéskedsz, mondta.

Becsöngettünk. Ibolyka meglátta kocsimat, boldogan szaladt ajtót nyitni, a nyakamba ugrott,
majd még a nyakamat átkarolva ránézett Évára és megszólalt:
Jé, ez nem az Ari. . .

Újabb mazsola életemből. 1960. Kiderült, hogy hülye vagyok.

Harsányi Tibi, egyik aranyos teniszpartnerem.
Hivatásos pesszimista.
Szombat délután, csapatverseny. Tibi a harmadik poszton, a hátsó pályán játszik.
Szinte a földön húzva ütőjét, keserű pofával jön le a pályáról, a klubház felé közeledve.
Sajnálkozva kérdem: kikaptál Tibikém? Á nem, kétszer hat-háromra nyertem,
de ha kicsit jobban figyelek és szerencsém is van, kétszer hat-egy lehetett volna.
Nem tök mindegy? Kérdem, rám legyint, de.

Másik alkalommal, savanyú pofával érkezik.
Gyanútlanul megkérdem: Valami baj van Tibikém?
Képzeld Gyuszikám, Anyám küldött repülőjegyet, menjek hozzá látogatóba, Kanadába.
És miért vagy így elkenődve, talán nincs pénzed.
Á dehogy, mondja lesújtva, 1000 dollárt is küldött.

Szombathelyen játszottunk. Kora tavasz volt, Tibikém még kesztyűt is hozott.
Persze a szállodában hagyta, de ez nem volt számára biztos.
A legelső edzési napon mindenkit megkérdezett. Véletlenül nem látták e, az Ő kesztyűjét.
Sajnos nem, senki nem látta.
Én kicsit később érkeztem. Tibi elém jött.
Gyuszikám, nem láttad véletlenül a kesztyűmet?
Sajnos nem, válaszoltam.
Rám legyintett. Na, akkor Te is hülye vagy.!!

 ugye nem is volt olyan rossz újra??!! szeretettel GYUpp