:
MŰVÉSZET.
Almásy Béla. 2016 nov.
„Csülök” című történetem Piroman kedves barátom jóvoltából, megjelent a „ Kirakatban”
Örültem és kihúztam magam.
Első hozzászólom, azt nyilatkozta: Nem vevő rá, mert nem művészeti alkotás.
Bizony nem az.
Mentségemre azt válaszoltam, hogy igaz történet és életem egyik nagyon fontos és szó szerint életbe vágó epizódja.
De klubtársaim, Zseva, A_léb, Anna és Ilona is megvédtek.
Kinyilatkozták, hogy itt a Fullban szeretettel olvasnak.
Nem vagyok igazi irodalmár és sok hibával, de élvezhetően írok.
És most dicsekszem, mint mindig, az összes h.sz. szerint: örömöt találnak „írásaimban”.
Ezúttal is köszönöm, hogy velem voltak és mellém álltak.
Szerencsémre nekem mindig mindenről eszembe jut valami.
Most elmondom, de ez sem művészeti alkotás. Sajnos.
A Kádár rendszer elején egyik legkedveltebb Színészünk, előadó művészünk Ascher Oszkár volt.
Több színházunk tagja és a közönség kimondottan szerette.
Az 50-es évek végén indult meg kishazánkban a Tv.
Művészünk gyakran szerepelt vidám és klasszikus darabokban.
Akkoriban a leggazdagabb és úgy gondolom nyugat európai,
de lehet, hogy amerikai milliomost, Ajscher- nek hívták.
Ezt a nevet, mint a gazdagság megtestesítőjét, mindenki ismerte.
Ha valakinek kicsit jobban ment, mondjuk Ő fizetett egy rundó sört, mindig azt mondtuk:
Könnyű Neked, Te Ajscher vagy.
Amit most mesélek maga Ascher Oszkár mondta el egy vidám TV műsorban.
Vidéken szerepelt, egy úgynevezett hakniban.
Közvetlen a szünet után, mint az est kiemelkedő fénypontja.
Persze a szünetben a közönség, de a műsorvezető is lehajtott néhány fröccsöt.
A feldobott hangulatban a konferansz a következő bejelentést tette.
Kedves közönség!
Most hazánk talán legjobban kedvelt előadója következik!
Felkérem Ajscher elvtársat, tarcsa meg a müvészetjét.
Ennyi és örültem, hogy eszembe jutott.
(264 szó a szövegben) (341 olvasás)