Almásy Béla.
Elkezdem lemásolni fantasztikus írásaimat.
Legelső dolgozatomat még az üzletben írtam, mikor éppen ráértem és munkám sem volt.
Sajnos a vége felé l999-ben már tök egyedül voltam a boltban és egyre kevesebb munka volt.
Tehát Isten neki elkezdem.

Apám horgász élményeiből egy kis kóstoló.

Apám és legjobb barátja Lajta Sándor gyakran jártak pecázni a Velencei tóra.
Egy kis faházat béreltek és itt töltötték az igen rövid éjszakát.
Hajnali ötkor már a ladikban ültek és lógatták horgaikat a tó meleg vizébe.
Egy fülledt nyári éjjel a szúnyogzúgástól telített kis faház csöndjét Lajta gyomor korgása tette változatossá,
majd hátára fordulva horkolni kezdett.
Hirtelen felriadt, csuklani kezdett, majd néhány váratlan tüsszentéssel variálta zenei produkcióját és száraz,
de szűnni nem akaró köhögéssel tett pontot kis műsora végére.
Hasára fordult és a váratlan mozdulattól szellentett egyet.
Apám, aki eddig nagy érdeklődéssel figyelte és hallgatta barátja változatos hanghatásait,
fél könyökére támaszkodva megkérdezte:
Sanyikám a füleddel nem tudsz semmit?
Ez az eredeti történet.
Nemrég Ismert humoristánk, mint saját gyűjtését mondta el a TV-ben.

Mint minden horgász egyúttal nagyot mondó is.
Tudjátok miért lila az összes horgász alkarja?
Mert a másik keze élével gyakran odaüt, mondván, hogy ekkora halat fogtam.
Apámnak és Sándor barátjának volt egy közös fényképe,
melyen egy legalább 20 kilós hatalmas pontyot ketten tartanak maguk előtt, diadalmas pofát vágva.
Ennek a fotónak legalább két története van, mindég attól függ, hogy éppen melyikük mesél róla.
Ha apám mondja el ennek a hatalmas halnak a fogását, akkor Ő fogta a halat.
Legalább félóráig kellett fárasztania, míg végül is part közelbe került és Lajta barátja tudta szákolni,
igen csak nehezen, mert ez az óriás nem fért be a szákba.
Ha Lajta mesélte, akkor fordított volt a szereposztás.
Tehát a Lajta fogta és Apám csak a szákot tartotta a kimerült hal alá.
Én mind a két verziót többször hallottam, de mint csendestársnak, kuss volt a nevem, némának kellett lennem.
Az egészben az a legjobb, hogy szerintem egy horgásztársuk fogta ezt a halat és Ők csak lefotóztatták vele magukat,
de lehet, hogy rosszmájú vagyok.

                   Ha nem látom, nem hiszem

Bánhida kb. 50 km. re van Budapesttől.
Egy villamos erőmű van a városka mellett és ennek hűtővízét a közeli mesterséges tóba eresztik.
A langyos vízben igen sok és aránylag nagy méretű halfajta él, a helybéli horgászok nagy örömére.
Apám, aki igyekezett az összes magyarországi halfogási lehetőséget becserkészni, tudomást szerzett erről a tóról
és egy Péntek délután lekerekeztünk a tó melletti kis üdülőtelepre.
A tóhoz közel béreltünk egy kis szobát. Vasárnap késődélutánig volt szándékunk itt horgászni.
Persze csak Apu horgászott, én inkább a környék gyönyörű tájain bicikliztem és ismerkedtem a környékbeli srácokkal.
Estére már foci lehetőségem is volt.
A közeli kiskocsmába vacsoráztunk és korán lefeküdtünk.
Apám már hajnalban,
a tó egyik kis, általunk bérelt stégén csábította a horgára mindenféle extra csalival a gyanútlan halakat.
Másnap reggel, mikor felébredtem már egyedül voltam a kis szobában.
Apu mind a három fenekező botjával a stégtől jó távolra bedobott horgokkal, kapásra várva, a kis stégen aludt.
Azt gondolta, hogy kapás esetén a botokra szerelt racsnis orsók hangjára fel fog ébredni és bevágva,
kifogja a horgára akadt szerencsétlen halakat.
A szállást adó néni megreggeliztetett, és rám bízta Apám reggelíjét, hogy vigyem ki a stégre.
Egy tálcával a kezemben, amin Apám reggelije volt, begázoltam a nyakig érő vízben a stégig, a tálcát a fejem fölött tartva.
Meglepetve láttam, hogy bősz horgász ősöm egy nyugágyban, vígan alszik a horgászbotok társaságában.
A tálcát óvatosan a stégre tettem és alábújva az egyik távolra bedobott és kifeszült zsinórt jól meghúztam,
mintegy nagy kapást jelezve.
Apám a racsni hangjára az összes focikapust megszégyenítő vetődéssel kapott botjai után
és bár mind a hármat bevágta, sajnos kapás egyiken sem volt.
Oldalra tekintve észrevette a tálcát és az én vigyorgó pofámat.
Szemrebbenés nélkül víz alá nyomta fejemet, majd miután levegő után kapkodva ismét a felszínre bukkantam
együtt kacagtunk a rendkívül jó fogáson.
Vasárnap délig nem volt kapása és úgy érezte, hogy a stég helyileg nem alkalmas a halfogásra,
ezért a parton kezdett horgászni, kb. százméternyire kis lakásunktól.
Ebéd után akartunk hazafelé indulni és a Házinéni már integetett nekünk, hogy kész a kaja.
Ekkor valami gyanús mozgást fedezett fel a vízben és engem felküldött ebédelni, mondván Ő is rögtön jön utánam.
Valóban nemsokára befutott kerékpárján.
Mivel a botokat a parton hagyta, a csalikkal felszerelve mélyen a vízbe dobott horgokkal, még mindig bízva valami fogásban,
engem azonnal leküldött a magára hagyott botok mellé.
Oda bicikliztem és figyeltem a vizet, mert igencsak furcsa hullámokat láttam.
Egyszer csak minden előzmény nélkül megszólalt az egyik racsni és a horogra akadt hal már a botot is húzta volna magával a vízbe.
Én azonnal megragadtam a botot és magam felé húzva feszesen tartottam.
A bot meghajlott és a hal a lefékezett orsó ellenére egyre több zsinórt húzott le a peremfutó orsóról.
Apám, távolról is meghallotta a racsnit és azonnal kerékpárjára pattant.
Bár nem kapott érte sárga trikót, mint a Tour de France győztese, de azokat is túlszárnyaló sebességgel mellettem termett
és kikapván kezemből a botot, az ötkilós ponttyal, keményen és azt kifárasztva megküzdött
és az én szákolási segítségemmel sikerült a partra kiemelnie.
Szerettük volna a halat mintegy győzelmünk jelképét hazavinni.
Apám egyik tapasztalt horgásztársa szerint, hogyha a hal szájába egy rummal erősen átitatott kenyér darabot helyeznek,
még órák múlva is életben marad. Mi is ezt csináltuk.
Apám vett egy kisüveg rumot, addig a halat a vízben, hálóban fogva tartottuk.
A Házinénitől vettünk egy kis aktatáska nagyságú bőröndöt, amely a hal hosszméretének megfelelt.
A bőrönd alját fűvel kibéleltük és belefektettük a rummal elkábított, de gyengén ficánkoló halat.
Ezután a táskát erősen felkötöttük Apám kerékpárjának csomagtartójára és amennyire tőlünk telt,
nagy sebességgel 2 óra alatt haza karikáztunk.
Otthon azonnal vízzel töltöttük a fürdőkádat és a mozdulatlan halat a vízbe helyeztük.
Lapjával feküdt szegény a kád alján és teljesen reménytelennek látszott.
De és most jön, amiért az egészet leírtam.
Nem telt el két perc és halunk az élére állt és először lankadtan,
majd egyre erősebben kezdett úszkálni a neki nagyon kis vízterületen.
További sorsára nem emlékszem, de gondolom két napig még a szomszédok is, rántott pontyot ettek.