Almásy
                        GYUpp Norvégiában.
2017-10-13

Találkoztam egy tenisztársammal, kivel húsz évig egy csapatban játszottunk.
Persze én sok sok évvel idősebb vagyok és a vége felé csapatvezető voltam,
Ő viszont a harmadik helyen, játékosként szerepelt.
Nagyon megörültünk egymásnak és beültünk a közeli étterem kertjébe egy kis nosztalgia dumcsira.
Elmondta, hogy 60 éves, többszörös nagypapa és velem utoljára a 70. szülenapomon találkozott.
Ennek 21 éve és részemre emlékezetes szülinap volt.
Augusztus lévén kerti uzsonna partit varázsolt feleségem.
Remek sütemények, finom italok és főszereplőként egy 70 es számmal díszített torta ugrott elő a jégszekrényből schluss poénként.
11 játékosom volt és rettentő büszke voltam, mert mindenki eljött.
Volt, aki nyaralását megszakítva érkezett.
Különleges ajándékokat kaptam.
Egy névre szóló egyedi arany versenyérmet, egy művészi oklevelet, háttérben csapatfotóval.
Egy teniszjátékos babát, a fején lévő sapkán A.GY. monogrammal és bizonygatták, hogy ez nemcsak Almásy Gyulát,
hanem azt is jelenti, hogy /agy/ ésszel teniszezek.
Emlékezetesen szép nap volt. Egyfolytában nevettünk, ugrattuk egymást. és szeretve voltam.
Fiam 25 éves volt és a családi ünnepről egy kb. egy órás videofilmet készített.
A video felvétel jól sikerült és az elmúlt évek folyamán többször is megnéztem,
minden alkalommal fájó szívvel, hogy szép volt, jó volt.
De az idő rohan és ez a szülinapi videó 21 évvel ezelőtt készült és bizony már nem is emlékszem,
mikor néztem meg utoljára.
Haza érkeztem a baráti találkozó után és első dolgom volt előkeresni.
Vigyorogva néztem a jó öreg, de részemre értékes és érdekes felvételt, mikor is elhomályosodott,
elment a hang és eltorzult a kép.
Hurrá! Mondtam, az öreg szalag bekoszolta a vidi fejet.
Persze, mint aktív rádiós nagyon sok video fejet tisztítottam.
Most sem spekuláltam, kidobozoltam gépemet és egy gyufaszálra csavart vattával
és egy kis spray segítségével tisztába tettem vidifejemet.
Nagyon jól sikerült, jobb lett, mint bármikor, megdicsértem magam.
Nem mertem a szülinapos felvételt újra betenni, féltem, hogy ismét hibát okoz,
inkább kerestem egy aránylag fiatal video felvételt.
A 2009 es észak európai utazásom felvételét tettem a gépbe és megint megállapítottam,
hogy Norvégia nálam az első helyezett.
Élvezettel néztem a vadul rohanó norvég folyókat, a 2000 méteren zöldellő fennsíkokat,
a különleges hegyek között kanyargó fjordokat, mikor is egy váratlan vágás után,
ahogy mindig mondom a mesémben „ egyszercsak” Bergen-be érkeztünk.
Ha Norvégia a befutó győztes ló, akkor Bergen a zsoké.
Idáig a belga Brugge volt nálam a legszebbnek gondolt város, de Bergen átvette a vezetést.
Nem tudom szépségét leírni, csak felsorolom.
Tengeröböl, fjordok kezdete, lankás domboldal beépítve gyönyörű házakkal.
A tengerparton egy önálló kerület háromszintes Norvég faházakkal,
mindegyiknek más színe van, a tulipirostól a hófehérig.
Első ránézésre a tenger felöl, a színpompás faház sorozat látomásnak tűnik,
mert tényleg nem hiszel szemednek, hogy ilyen van.
Mellékesen a világ örökség része és Norvégia büszkesége.
De azért csak Norvégia és az évi 365 napból, itt 300 napon keresztül esik az eső.

Reggel a kávés csészénk mellett mindenki talált, egy levlap nagyságura összehajtott, milliméter vastagságú fehér esőkabátot.
A norvég szállodák ajándék figyelmessége a gyakori esőzés miatt.
Valóban esett és induláskor mindenki magára vette, nagy nevetések közepette.
Busszal bementünk a város széléig, állandó buszunk leparkolt, csak eddig jöhetett.
Leszálltunk és útimarsallunk vezetésével besétáltunk a tengerpartig.
Persze most is esett, de csak szemergett és mivel én a szerencse fia vagyok, félóra múlva elállt és majdnem kisütött a nap.
A felhők közt bujkáló napocska hihetetlen fényhatásokat varázsolt,
az amúgy is meseszép városra és én félőrülten videóztam.
Fehér kabátos csoportom a színes házak között szédelgett.
Hátra rohantam az öbölben leállított vitorlások mögé, mert egy totálképet akartam készíteni a parton felsorakozott faházakról.
Talán 5 percig háttal álltam csoportunknak, visszafordulva láttam,
hogy fehérkabátosaim befele indulnak a faházak közt rejtőzködő kis utcába.
Megyek gyors léptekkel utánuk, de mire odaértem eltűntek.
Futni kezdtem az első sarokig és megláttam őket egy tornyos ház előtt.
Na, meg vagytok mondám és most már figyelve, de tartva a 40 méteres távolságot követtem a csoportot,
miközben a különleges utcákat, a házakat, kis tereket videóztam.
Egy nagy térre érkeztek, közepén egy nagy szoborral.
Utolértem őket és bár mindenki fehér esőkabátban volt, de hollandok voltak.
Húsz percig őket követtem, nagy okosan.
Azt, hogy magyar csoportunk hol lehet, fogalmam sem volt.
Na, most légy okos Domonkos mondtam magamnak.
Mobil telefonom volt, de nem tudtam a számát senkinek utasaink közül.
Egy kis kört futottam a világ örökségben, de csoportom felszívódott.
Egyetlen biztos pont buszunk volt. Elég messze volt, de legalább tudtam hol van.
15 perc rohanás és ott voltam.
Norvég sofőrünk csak ámuldozott. Ö tudott angolul, én tudtam németül.
És Ő tudta útimarsalunk mobilszámát.
Végül megértette, felhívta Linát és átadta nekem mobilját.
Lina rettenetesen letólt, hogy hol a túróban voltam,
mert neki ebből nagy baja lehet, ha elveszít egy utast.
Lecsillapodva elmondta, hogy menjek 12-re a Floyen hegyi sikló állomására,
ez mindenhonnan látható és addigra ott lesz csoportunkkal.
Így vissza találtam magyarjainkhoz, de ez a kis kaland nem kis izgalmat okozott.

És ugye minden rosszban van valami jó,
mert találkozásom teniszpartneremmel megnézette velem szülinapi felvételemet.
Szülinapi felvételem megrongálta videómat.
Megjavítva gépemet, Norvég utazásomat néztem meg és rátaláltam kalandomra a holland csoporttal.
Fiam elolvasta beszámolómat és már hagyományosan rákérdezett.
Úgy őszintén apu: Lehetne Téged kitalálni ??