Almásy
10 éves laptopom elromlott. Sajnos két szakembro is megnézte. Nem javítható.
Sikerült egy jó állapotban lévő használt gépet vennem.
Ez az írásom is volt már, de próbaként megismétlem.
Remélem lesz akinek így is olvasható lesz.

                            A repülő ember                           2008 06 20

Ezt a címet irigyelt kedvencem, Karel Capek „írótársamtól” loptam.
Novellájában Tomsik úr prágai lakós több alkalommal azt álmodja, hogy tud repülni. Egy dobbantással a levegőbe emelkedik és repül.
Miután ez álmában többször is sikerült, megpróbálja ébren is. És csodák csodája a levegőben marad és kis úszó mozdulatokkal,
könnyedén repked, és madárként közlekedik, egyre hosszabb távokat átrepülve.
Persze a végén fuccs a repülésnek, mert a maradiság és a szakértői buta hozzáállás elfelejteti vele a repülő tudásában lévő hitét
és marad egyszerű földön járó ember.
Érdemes elolvasni, tanulságos.

Nekem a repülés olyan, mint az Ateistának a vallás, Ha nem látom, nem hiszem.
Mert ha belegondolok, elképzelhető?
Hogy ülök egy több száz tonnás fém monstrumban, amely több mint ezer kilométeres sebességgel száguld a felhők felett,
10 kilométer magasságban, 250 utassal.
Közben engem finom falatokkal etetnek,
TV-t nézhetek, vagy sztereóhallgatómon 12 zeneadó között válogatva halmozhatom az élvezeteket.
Eközben leolvashatom a képernyőről, hogy odakint mínusz 30 fok van, én meg csak lezserül ülök a +22 fokra légkondicionált utastérben,
hűtött Gösser sört kortyolgatva, gyönyörködöm a csodálatos felhő alakzatokban, kilesve a kör alakú kis ablakon.
De még azt is térképen megmutatják a képernyőn, hogy jelenleg merre járunk és mikorra várható érkezésünk
és azt is kiírják, hogy a 250 km.-es ellenszél miatt egy órát késünk és ezért a New-Yorki reptér
csak jóval később tud leszállási engedélyt adni, addig Boston és Atlantic City között körözünk.
Hát az én egyszerű hétköznapi agyammal, csak tudomásul veszem ezeket, a csodálatos dolgokat,
és mint a hivő ember átadom magam a technika iránt való szinte vallásos érzelemnek.

Első találkozásom a repülőgéppel négy éves koromban történt.
1930 tavaszán megérkezett Budapestre az első hárommotoros utasszállító gép Bécsből.
Mivel ez akkor hatalmas szenzáció volt szüleim is kimentek Mátyásföldre, az akkori legnagyobb magyar repülőtérre,
hogy ezt a csodát Ők is láthassák. Engem is magukkal vittek.
HÉV-vel utaztunk és mivel én nagy izgalomba voltam a repülőgép miatt, megígérték, hogy egy kicsit repülünk a géppel.
Megkaptam megőrzésre a HÉV jegyet,
és azt mondták, ez a repülőgépre szóló jegy, nagyon vigyázzak rá, ezzel fogunk a gépre szállni.
Óriási érdeklődő tömeg volt, de szüleim a kisgyerek miatt nagyon jó helyett kaptak a leszállóhely közelében.
Pontosan a megjelölt időben megjelent a hatalmas gép és szárnyával kettőt billentve köszönt a várakozóknak,
majd hosszan kifutva simán földet ért.
A földön balra fordult és hatalmas motorzúgással felénk közeledett, majd mintegy száz méterre tőlünk megállt.
Én, már akkor Gyula vitéz, rettenetesen megijedtem a félelmetes hanghatástól és, hogy ne tudjunk erre a szörnyűségre felszállni,
sarkammal egy mély lukat kapartam a puha talajba,
és a két retúr HÉV- jegyet nagy ügyességgel és feltűnés nélkül elástam a biztonság kedvéért.
Persze szó sem volt felszállásról, még a gép közelébe sem mehettünk.
Mikor hazafelé indultunk, Apukám kérte tőlem a jegyeket és én szepegve elmondtam, hogy nem mertem a repülőgépre felszállni
és inkább elástam azokat.
Jól van fiam, mondta Apám nevetve, te sem leszel pilóta.