Almásy

                           1 Hiába menekülsz

Gyerekkorom énekes filmsztárja Karády Katalin volt
Különleges búgó hangon énekelte rajongóinak a kedvelt filmslágert:
Hiába menekülsz, hiába futsz, a sorsod elől futni úgy se tudsz.

Mintegy 60 éves koromig megpróbáltam lépést tartani a technikával, több, kevesebb sikerrel.
Elsők között vásároltam szalagos magnót. Majd kazettás magnót, sőt olyat is sikerült beszereznem,
persze akkor már kamasz fiamnak, amelyen még számkereső is volt.
Az első színes TV-m a 60 kilógrammos szovjet remekmű volt, de sikerült robbanás és lakástűz nélkül megúsznom,
véletlenül egy jól sikerült példány volt.
A CD játszó is mondhatom elsők között szerepelt birtokomban, persze ezek a csodadolgok kapcsolatban voltak szakmámmal,
majd sikerült egy olyan TV játékot is beszereznem, ahol a tenisz és a hoki játékon kívül,
még célba lövő versenyt is lehetett játszani.
Itt cowboyokkal lehetett párbajozni, váltakozó sikerrel, mert a gép piszok gyors és ügyes volt.
Persze sakk automatát is varázsoltam a karácsonyfa alá, amelyet én soha nem tudtam megverni
és fiam iskolatársainak is csak közös erővel sikerült, talán két alkalommal.
Videó készülék következett, majd rövidesen videó kamera, először VHS kazettával,
majd később kiskazettás úgynevezett Handycam kamera.
Eddig tudtam tartani az iramot a technikával, de megjelent a digitális áramkör, a számítógép és a mobil telefon,
és ráadásul az Internet.
Úgy gondoltam, mint a haldokló török vitéz, hogy végem Bégem.
Ezeket a varázslatokat már nem tudom követni és lemondok a számítógépről a kis korúak javára.
Mert ugye a kissrácok tudják kezelni a Computert és ráadásul, még olyat kell gyártani,
amely a ráöntött kakaót tízórai kajálás közben semlegesíteni tudja, és a gép nem lesz zárlatos.
Mobil telefonra sincs szükségem, mert ugye otthonról a Matávval olcsóbban telefonálhatok,
ha pedig utcáról kell telefonálnom, akkor ott a telefonkártya.
Számítógép meg mi a fenének gondoltam, én már bugyuta vagyok a kezeléséhez.
Az Internet, meg kit érdekel, ha valamit tudni akarok, ott van a kis könyvtáram, még végszükség esetén lexikonjaim is vannak,
tehát nem vagyok magamra szorítkozva, ha netán valami extra tudásra szükségem lenne.
De mint mondani szoktam: a sors útjai kifurkászhatatlanok. Lenyúlt értem a technika.
Először is 2002 karácsonyára barátomtól kaptam egy LG mobil telefont.
Ebből kis híján családi botrány lett, mert a családomnak is ez volt a szándéka részemre ajándékként vásárolni,
de barátom telefonált, hogy közöljem családommal, hogy Ő már vett egyet részemre.
Megkaptam a kis telefont és egy kis könyvet, miként kell használni.
Neki láttam a tanulásnak és örömömet leltem benne.
Hát, hiszen ez egy remek dolog magyaráztam magamnak, mert sokat tud, óra, naptár, ébresztés, üzenetküldés, üzenet fogadás,
rögzítés, telefonkönyv, ki hangosítás, és még sok más, amit nem is használok.
És remek dolog, hogy bármikor és bárhonnan telefonálhatok, bárkinek.
Ha nem akarom, hogy hanggal jelezzen, akkor morog és mozog a zsebemben, és ha nem veszem fel, megmondja ki keresett.
Kis gépem már hat éves és elavult tűnik, mert a legújabbak már fényképeznek, videóznak
és a jelentkező fényképét is közlik, a hozzáválasztott zenével.
Szóval ismét ellépett mellettem a technika, de az utolérése csak rajtam, vagy a pénztárcámon múlik.
Most már úgy érzem, nem létezhetek a Mobillom nélkül, mert ha véletlenül otthon felejtem,
képes vagyok még a villamosról is leszállni, és haza battyogni érte,
pedig nem valószínű, hogy szükség lesz rá, de jobb, ha nálam van.

Most jön a számítógép.
Szinte alattomosan kúszott be, a részemre nélkülözhetetlen dolgok közé.
Először kaptam egy kimustrált gépet fiaméktól, amelyen meg tanultam szöveget írni.
A következő karácsonykor egy nyomtatót kaptam, ezzel családom, főleg imádott kis gazember unokám fotóit,
saját magamnak bármilyen méretben ki tudtam remek színekben nyomtatni, és mivel minden fénykép külön örömet szerzett,
a számítógép bevágódott nálam.
A gép használatát formálisan úgy kellett ellesnem a fiaméktól, a barátaimtól és más gép tudoroktól,
mert mindig olyan gyorsan és felületesen mutatták meg a különböző lépéseket, mintha már gyakorlott számítógépes lennék
és csodálkoztak, ha egy nyolc lépésből álló sorozat kapcsolást, a pimasz kisegérrel, nem tudtam egyből megjegyezni.
Végül, ha meggondolom a legtöbb dologra saját magamnak kellett rájönnöm, de a gép legalább ezerszer annyit tud,
amennyire én igénybe veszem szolgáltatásait.
Sok mindent megtanultam egyedül, a betűformák és nagyságok kiválasztását, a sorközök beállítását
és az utólagos javítási lehetőségeket, ami nagyon jó dolog.
Nyomtatni is önállóan tanultam, persze azért egy részemre nagyon gyors, de követhető segítséget több alkalommal sikerült
fiamtól és kis menyemtől kikunyerálnom.
A színek beállítására magamtól jöttem rá és a méreteket is, a gép tanította meg.
A legjobb, hogy a gép okosabb nálam / nem kunszt/ és figyelmeztet, ha hibázom,
de csak ritkán mondja meg a helyes tennivalót.
Remek dolog, hogy eltárolja irományaimat, nyomtatás nélkül és bármikor előhívhatom a Dokumentumokból,
és átolvashatom, és átjavíthatom.
Időközben kaptam egy fiatalabb Computert és ebből már hangot is tudok kicsiholni,
CD lemezt hallgathatok, és az Internethez is használható.
Innen folytatom