Almásy

Leghűségesebb olvasóm azt írta, hogy amiket én írok, az Nektek a „múlt lenyomata”
Íme, egy igazi lenyomat a múltról.
Drága Apámra emlékezve.

                   Egy kis humor a nehéz időkben 
2009-04-23

A háború előtt, de még utána is, a Thököly út, mint a nagyon forgalmas Rákóczi út folytatása szerepelt.
Szép és nagy választékú üzletek voltak egymás után.
A Keleti pályaudvartól a Bosnyák térig, minden helység foglalt volt, szerencsésnek számított, akinek itt volt üzlete.
Szüleim üzlete talán 200 méterre volt a Keleti pályaudvartól és az államosításig 1950.-ig forgalmas jó üzlet volt.
Nekünk volt az első Neon betűkkel írt fényes cégtáblánk 1947.-ben,
Szüleimet minden üzletben ismerték és megbecsülték. Apám remek humora miatt, bárhova ment, felderültek az arcok,
mert tudták, hogy valami vidámságot hoz, egy viccet, vagy csak egy jó bemondást.
A háború előtt és talán 1942.-ig minden üzlet előtt a tulaj motorja parkolt.
Vasárnaponként, tavasztól őszig, közös kirándulásokat szerveztek és baráti, közösségi életet éltek,
megismerték és megbecsülték egymást.
Általában negyven évesek voltak, a legszebb férfikorban és állandó volt az ugratás és a viccelődés, de sértődés nem volt,
mert nem lépték át az egymás iránti tisztelet határát.
A háború egyre közelebb jött országunkhoz és a motoros túrák abba maradtak.
De a barátság megmaradt és gyakran látogattak egymás üzleteibe,
hogy a sajnos egyre veszélyesebb életünket megtárgyalják.

Apám humora a háború alatt is csillogott és a vérében volt, hogy minden helyzetben valami kis vidámságot,
egy kis váratlan örömet szerezzen embertársainak.
A férfiak M O H E tagok voltak és fényképes igazolványuk volt, hogy Ők, a Magyar Országos Hülyék Egyesületének tagjai.
Ezen igazolvány igazolja, hogy tulajdonosa nem ál, nem tettetett, hanem valódi hülye. Erre nagyon büszkék voltak.

Elektromos üzletünkben akkumulátorokkal is foglalkoztunk.
A lemerült akkukat árammal és ion cserélt folyadékokkal feltöltöttük, és újakat is árultunk.
Az első légitámadás után, óriási kereslet lett az elemekre és az akkukra. Két elemgyár volt, a Pertrix és a Varta.
A Varta osztrák cég volt és nem tudott már hazánkba szállítani, Ausztriát is nehezen tudta ellátni.
A Pertrix pedig csak megfelelő súlyú ólom ellenében árusított, ezért szükség volt, csere ólom gyűjtésére.
A Verseny utca végén volt a Horthy Miklós sporttelep, ahol katonai és levente kiképző lőtér is volt.
A sporttelep vevőnk volt. A lőtér világítást Apám készítette villanyszerelőivel.
A létesítmény villanykörtéit, és más elektromos készülékeit, üzletünkben vásárolták.
Apámnak eszébe jutott, hogy a lőtéren elhasznált, kilőtt ólom lövedékeket begyűjti.
Az uj akkumulátorok beszerzésénél a Pertrix gyárnál felhasználja.
Oldalkocsis motorjával kigurult a lőtérre.
Stadler százados utasítására, a már kilőtt ólom lövedékeket, a kiskatonák összegyűjtötték,
egy előzőleg Tungsram 25 ös villanyégőket tartalmazó dobozba, mely 40 cm.-es oldalakkal rendelkezett.
Két fiatalember nyögve beemelte az oldalkocsiba.
Erős gurtnival keresztbe átkötötték, hogy a 90 kiló, piszok nehéz ólom, ne szakítsa szét, az egyébként masszív dobozt.
Üzletünk elé érkezve hárman emelték ki az oldalkocsiból a kis dobozkát.
Nagyon rossz fogási lehetőség volt rajta, vigyáztak, hogy ne szakadjon ki, majd ketten becipelték az üzletbe.
Elhelyezték oldalpolc elé, ahol a vevők tartózkodhattak.

Apám azonnal észrevette a dobozkában rejlő humor lehetőségeit.
Minden bejövő ismerősét, kollégáját és szomszéd üzlet társait, főleg a MOHE tagokat hanyagul megkérte:
Légy szíves emeld odébb azt a kis dobozt, mert nem tudom miatta, a polc alsófiókját kinyitni.
Mindegyik lehajolt és úgy maradt, mert a dobozka szinte mozdíthatatlan volt váratlan tömör nehézsége miatt.
Már lehajolt állapotban is, nevettek, és szidták Apámat, különböző megjegyzésekkel:
Te gazember, ez le van szögelve, vagy le van ragasztva, vagy a polchoz van csavarozva.
Mert valóban nehéz volt elképzelni, hogy egy ekkora kis dobozban, ilyen súlyosan nehéz valami legyen.
De híre ment dobozunknak és sorba jöttek az üzlet tulajok, hogy az Almásy féle csodadobozt megpróbálják odébb helyezni.
Szinte erőpróbaként működött, és akinek sikerült egyedül megmozdítania, büszkén dicsekedett erejével.

Ez a kis epizód az életemben, 1944 nyár végén történt.
A front már elérte hazánkat és egyáltalán nem volt vidám az élet.
De azért egy kis ugratás és nevetés megkönnyítette életünket, és nagy szeretettel emlékezem Drága Apámra,
Aki ebben is mindig az élen járt.