Futás.

1956 után megnyíltak a Bizományi Állami Vállalatok. Kirakataikban kincsek voltak.
Az irigyelt és gazdag Nyugatból származó elektromos csodák.
Táskarádiók, Erősítők, Hangfalak, Lemezjátszók és márkás szalagos Magnók.
Hivalkodóan villogtak a világmárkák. A Philips a Siemens, a Grundig
és az eddig ismeretlen japán Aiwa, Sony, Hitachi, Sanyo, Toshiba képviselte a világszínvonalat a kirakatban.
Vámkezelten, de szívszorítóan magas áron.
32 éves voltam. Arankának udvaroltam.
A József körúton lakott, közel a hírhedt Rákóczy térhez.
A 7 es busszal mentem a Blaháig és onnan mindig besétáltam házukig.
Igen, mert a József körúton volt a leggazdagabb B Á V üzlet.
Ahol legalább 10 percig nyomtam az orromat a kirakathoz.
Bámulva és irigykedve, de boldog tudattal, hogy végre nálunk is vannak ezek a világcsodák és ha drágán is, de elérhetők.
1958 Szeptember. Este 10 óra. Az Operából jövünk.
A Coppéliát láttuk. Csodálatos volt.
Az Oktogontól utazunk a hatos villingerrel.
Arin egy tűzpiros nylon ruha, fekete haja és csillogó kék szeme mágnesként vonzza a férfiak tekintetét.
Valóban nagyon szép.
A Blaha után kilesek az ablakon és örömmel látom, hogy a Bizományi kirakata még világit
A térnél leszállunk és barátnőmet a kapun bekísérem a liftig.
A harmadikon laknak.
Kérlel, hogy jöjjek fel még egy kicsit, de engem izgat a BÁV kirakat és nem vállalom.
Anyukájára hivatkozom, nehezen tud elaludni s nem szeretném zavarni, mondom aljasul.
Becsukódik a lift ajtó és én loholok, remélem még világit a kirakat.
Mivel az Operában voltunk kivagyok öltözve.
Vadonatúj sötétszürke fényt visszaverő ballon öltöny, fehér ing és egy ezüstszínű nyakkendő feszül rajtam.
Kicsit kilógok a Józsefvárosi átlagból.
Irány a csoda kirakat.
Már ott is vagyok és legalább 3 perce bámulom a kincseket, mikor megszólal egy cigaretta ízű női hang.
„Az első saroknál lakom. 200 Ft.”
Akkor ez jó kis összeg volt, 100 ft.-ért kétszemélyes vacsorát kaptál bármelyik hotel éttermében.
Nem nézek rá, de a kirakat tükrében látom.
Kicsit túlfestett, kb. 40.-es nő, elég jó ruhában, ápoltnak tűnik, de szemmel láthatóan illuminált állapotban.
Nem reagálok, engem a kirakat érdekel.
Mellém lép, könyökével meglök. Mi van, mondja, Te süket vagy?
Szó nélkül elindulok a Blaha felé, ott a buszmegálló.
Mögöttem jön, mondhatni a sarkamban és továbbra is ajánlkozik.
Kisapám csak nem sajnálod rám azt a kis lóvét, látom milyen rohadt jó öltöny van rajtad.
Meggyorsítom lépteim, de jön velem és most már hangot vált, dühösen szidni kezd.
Te szemét, ordítja, miattad van minden, ezért kell így élnem, mert ilyen Flancos trógerok vannak,
akik nem dolgoznak és helyettük is, nekem kell az utcán kurválkodni.
Most már futok, de Ő is, és egyfolytában, lihegve pocskondiáz.
Mindennek elmond, vagyok én buzi, strici, aljas gazember és ingyen élő nő tipró.
Gyorsabb vagyok és beérek a megállóba. Persze busz sehol.
Utolér, kb. 5 méterre tőlem megáll és ocsmányul szid továbbra is engem.
Elég sokan vannak a járdaszigeten, meglepődve és felfigyelve, szinte élvezik a különleges jelenetet.
Megjön a busz. A lehető leggyorsabban felszállok.
Önagysága szinte levegő vétel nélkül kiabál, öklével fenyeget, de szerencsémre az utcán marad.
Az utasok nem tudom mit gondolhatnak, de nem érdeklődnek.
Meghúzom magam az egyik hátsó ülésen.
Ugye azt mondják, nem a ruha teszi az embert.
Kellett nekem a József körúton új öltönyömben villogni.
Most így, több mint 50 év távlatából visszagondolva, szinte vidám jelenetnek érzem.
Persze könnyű egy alig harmincasnak.

Ez is volt már 5 évvel ezelőtt.
De azért talán ujra olvasva sem volt unalmas.
Nekem szép emlék és irigylem magam, hogy milyen fiatal és akkor talán nem is éreztem, milyen boldog voltam.
Ez a csicsás ruhám már nincs meg, de az ezüst nyakkendőm még itt lóg a szekrényemben. Örültem, hogy megtaláltam.
GYUpp 94 és 4 hónap.