Látod, végre jön a nyár,

Rád is süt a napsugár.

Szemedben csillan a fénye,

Mikor lesz, hogy mosolyogsz végre?

Mint faágat, mikor fújja a szél,

Sírós az arcod, mint aki nem él.

Csak vagy, elsodor az ár,

S nem látod: a boldogság már vár.

Pedig csak körül kell nézned,

S látni: van, ki szeret Téged.

Simítaná arcod,

Letörölné róla a bánatot.

Nézd, a nap egyre jobban süt,

Rázd meg magad, s lásd meg a derűt.

Nehéz az út mi előtted áll,

Vágj hát neki, ne szomorkodjál.

Itt vagyok Veled,

Megfogom a kezed.

Hogy bántsanak, nem engedem,

Hisz Te vagy a lelkiismeretem.

Lélekben Veled vagyok mindig,

Átölellek szorosan, s nem engedlek el.

Gondolatban csókolom a szádat,

Nem tudom, hogy miért, de nagyon kívánlak.

Kisugárzásoddal megőrjítesz,

Ha szemedbe nézek elveszek.

Ha hozzám érsz, megremeg a testem,

Tudom, hogy nem szabadna, de elhagy az eszem.

Ha hozzád érek, érzem, ahogy megfeszülsz,

Ahogy simogatlak, úgy reszket a tested.

Imádom, ahogy beszélsz,

Imádom, ahogy mozogsz,

Imádom, ahogy nézel,

Imádom a tested,

Imádom a lelked

Imádnám, hogy eggyé váljak Veled.