Egy megbolydult méhkas

mozgását nyújtja az

emberi sokaság,

uralván az utcát,

váltakozó képpel.

A fiatal csajok

riszálják magukat,

a férfiak szúrós

tekintetét állva,

értékük tudatában,

az öröm reményét

vetítik előre.

Lompos kóbor kutya

árnyékhoz sompolyog,

 míg egy hajléktalan,

éjszakai helyét

keresi, untalan.

Életük alkonyát

élő házastársak,

pihenve egy padon,

az emlékeikkel

töltik perceiket.

Kávéházból kijött

mosolygó párocska,

már az éj szépségét,

elevenitik meg.

Közeledő rikkancs,

sipítozó hangja

az, amire figyel

minden istenadta.

Ezen jelenségek

mindennapi éltünk,

mint azon vízcseppek,

melyek folyót adtak,

partoktól fogottan,

hömpölyög medrében.

Az utca házai,

mint parti szegélyek

irányítják, így már,

hömpölygő éltünket.

Hatalmas erővel

viszik azon úton,

amit választottunk,

melyen elindultunk.

Változtatni nehéz

utca tömegében,

melynek áradata

magával visz minket.