Hosszú út porától lepve

ráfordultam az ösvényre,

mely virágos rétek között

gémeskutakkal telítve,

vezetett egy kicsi házhoz,

gyermekkorom bástyájához.

Belépve a kert kapuján,

burjánokkal teli udvar,

széllel bélelt e kicsi ház

födelét is idő rágta.

A lemenő Nap korongja

emlékeimnek forrása.

Édesanyám ölelése

mint szorított a keblére,

mikor sokszor visszatérve

mesélhettem örömére,

könnyek hulltak két szeméből

viszontlátás szeretettől.

Belépve a kis szobába,

a frissen sült kenyérnek és

nemrég fejt tejnek illata

gyűrűzött, éhséget adva.

Kint a Bodri vakkantása

hangulatom viditotta

Széltől nyikorgatott kapu

ébresztett a valóságra,

hogy e vízió forrása

emlékeim láncolata,

csalódástól mentesülten

megérkeztem, itthon vagyok.