Ötszemközt a marslakóval

Isten hozott kedves vendég,
érezd magad otthon nálunk!
E köszöntés földi szentség,
mi nem farkat, kezet rázunk.

Jaj, a látvány oly szokatlan:
mint a villanykörte orrod,
nincs szőrzeted, szád fogatlan,
három szemed csápon hordod.

Mivel kínálhatlak téged?
Szilvórium, jó kisüsti?
Egyszer én leszek vendéged,
az Alföldről, Kovács Pisti.

Terem arra jó borocska?
Úgy tudom, hogy nincs vizetek.
És a Marson van e kocsma?
Itt van! Gyere, én fizetek!

Régen járod az égboltot?
Van asszonyod, van e házad?
Most, hogy hozzánk sodort sorsod,
gyötör-e a lámpalázad?

Milyen a világ felétek?
Kevés a pénz? Sok az adó?
Ha a tyúkszemére lépnek,
kit emleget a marslakó?

Oszt, hogy kél a disznó arra?
Ja, hogy nincs is bolygón belül!
Kolbász helyett az asztalra
tán a sült Fiastyúk repül?

Te csak hegyezd a füleid,
elkísérlek, a kisdombig.
Mondd, kik voltak a szüleid?
Hosszú kémcső, meg egy lombik?

Hogy udvarol a marslakó
egy szintén zöld „fehérnépnek”?
Az asszonytól jár e zakó,
hogyha néha félreléptek?

Azt sem tudom, hogy hívjalak,
homlokodon ott a billog,
mire véljem, te zöld alak,
ha az orrod hegye villog?

Csak kérdezek, de nem felelsz,
kódjaid én meg nem fejtem;
remélem, nem nálunk telelsz,
bár nem sietsz, ezt már sejtem.

Tán a vesztemet akarod?
Mi sem vagyunk ám bolondok!
Hogyha rám emeled karod,
- mars a Marsra! - ennyit mondok!