A rezgőnyárfa félelme
A rezgőnyárfa félelme Csendben elhagy - sejtem én már régen - Kitagad a szívéből a nyár. Gyászos felhők vonulnak az égen, Lelkem is egy nagy, sebzett madár. Gyöngyként fut le sós-keserű könnyem, Eltűnődve az est árnyain. Imádkoznak ólmos köd-közönyben Égre nyújtott csupasz ágaim. Bénán állok itt a partszegélyen, Tündérkertem rútul elvadult. A fagyhalál csontos ujját félem, Nem véd meg a délibábos múlt. Madárdallal messze szállt az álmom, Csúfot űzött a vén ősz velem. Tavasszal tán újra megtalálom, Ha kiújul ezer levelem. 2011. 09. 30.
|
|