Szilágyi Ferenc Hubart:

Testamentum

Szívkamrám útszéli kis trafik,
- de volt már elhagyott virágbolt -
az örök változás itt lakik,
a végzet már régen kirámolt.

Jelt adok, két karom lengetem,
kit vártam, itt van, tán rám talál,
ha menne, hát mégis engedem,
eljön majd értem a hű halál.

Ha marad, boldogan ráhagyom
életem legszentebb kincseit,
csekélység – sosem volt nagy vagyon –
de minden lélekkel hintve itt:

A falon szórt sugár, fény ragyog,
fest puha, őszsárga foltokat,
önmagam árnyéka én vagyok,
szürke már a meszelt boltozat.

Falépcsőn fakorlát készen áll
kis manzárdszobába vinni fel;
dombormű, plakett, vagy bronzmedál
dolgos, szép korszakot képvisel.

Segíts, hogy nyugalmas perceim
megsárgult könyvek közt töltsem én
klasszikus költőink versein -
andalít a sok szép költemény!

Van még száz szunnyadó kézirat,
szobámban már alig férnek el,
de tudom, olvasni nem divat,
tartalmuk senkit sem érdekel.

Égig nem érhetnek a hegyek,
de tűzre ne vesd e szent lomot,
ha egyszer majd végleg elmegyek,
te építs belőle templomot.

2013. júl. 17.