Szilágyi Ferenc Hubart:

Bicskasors

Beestem én, ósdi, árva,
csorbult bicska a mocsárba.
Nád közt már meg nem találnak -
préda leszek a halálnak.

A sors vélünk könnyen játszik:
fogyóárú, nem hiánycikk!
A svájci, a gazdag rokon
vesztemet nem veszi zokon.

A székelykés - bugyli bicsak -
annyit mond majd: „ejsze, ni csak,
eggyel esmét híján vagyunk,
de ne törjük rajta agyunk!” 
 
Engem már most rág a bánat,
irigylem a családfámat:
A felmenőm nagy művész volt,
fafaragó, de már kész holt.

Randevúról sose késett,
minden fába szívet vésett.
Őrzi még egy egész fasor,
mit művelt a "sebészkacor".

Szégyen ült e szörnyű tetten,
békanyúzó ezért lettem;
én gyötörtem brekit hajdan,
ők brekegnek mostan rajtam:

- Bicska úrfi, Isten hozta,
itt eszi meg a vakrozsda!
Kár felvágni – ócska holmi -
tanuljon meg kuruttyolni!

2013. júl. 31.