Lidérc-sirám
Szilágyi Ferenc Hubart:
Lidérc-sirám
Víz sodorta farönk volt boldogult ősöm,
– számon sem tartották, nem szólt róla akta –,
akit tán a vihar vetett partra Bősön,
korhadozó testét az idő faragta.
Alattomos nyüvek költöztek beléje,
de ily apróságtól csak féleszű retten;
majd a vajúdásnak érkezett el éje,
s halovány lidércként végre megszülettem.
Tágra nyíltak tőlem az ártatlan szemek,
vénasszonyok súgtak-búgtak balga mondát,
a környék híremtől azóta is remeg,
mindent a babona sötét szála font át.
A jámbor halandó ódzkodott e lángtól,
messziről ugatott a pásztor kutyája;
hitte tán, tüzemben holtak lelke táncol,
ő pedig a csontok szellemét utálja!
Aztán egy vén cigány látta meg a rönköt,
és úgy lett számomra végzetes a tette,
hogy szekérre dobta – amaz nagyot döngött –,
végül családfámat a tűzre vetette!
Sokáig füstölgött, míg sírva elégett,
és ezzel örökre megszűnt egy látomás,
így ért az én dicső karrierem véget;
tűnt lidérc emlékét nem szövi át omázs!*
*Francia eredetű szó (hommage), jelentése: hódolat, tisztelet.
|
|