Palackba tettem
Én megírtam egy sötét délutánon,
mert szürke gyöngyök hulltak az úton,
kopogó cseppjeik a szürke fákon
bizonyossá tették bennem, tudom,
hogy cseppnyi létem magányába zárva
megismételhetetlen egy vagyok,
s ha elmém nincs a világra kitárva,
nem szerethetek, nem vitatkozhatok.
És ősi félsz csapta meg rémült énem,
a tehetetlen porszem-lét jaja,
mi végigkíséri az élet hosszát.
S egy cédulára írtam minden félszem,
minden vágyam, s mi lényem legjava,
s palackba tettem, hátha eljut hozzád.
|
|